Mozgalmunk háza táján elmúlt évben lezajlott változások viharában, valós érvek híján gyakran merült fel velünk szemben „vádként”, hogy pártot akarunk alapítani. (Nonszensz módon pont azok részéről, akik pártalapítást kezdeményeztek.) Most, hogy a Jobbik hitelét vesztette, és tagadhatatlanul csúszik lefelé a lejtőn, szintén többekben megfogalmazódik a pártalapítás kérdése. Alábbiakban ezt a kérdést vizsgáljuk meg, pro és kontra, álláspontunk kifejezésével.
A pártalapítás mellett érvelők szerint ez az egyetlen esély, hogy beleszólhassunk a nagypolitikába, és nemzetérdekű változásokat lehessen elérni. Ezeknek az embereknek, jó szándékuk teljes elismerése mellett is azt kell, hogy mondjuk: nem ebben a világban élnek! Nemcsak hogy naivnak, de egyenesen vaknak kell lenni, hogy valaki azt gondolja, hogy ebben a rendszerben bármiféle beleszólást lehet szerezni, pláne gyökeres változásokat elérni, parlamentáris úton.
A hungarista elődökre való hivatkozás is sántít. Egyrészt mert eleve más idők jártak akkor. A társadalom még nem agymosott, fogyasztói tömeg volt. Az emberek aktívak voltak, hittek a jövőben, és bíztak. A Nyilaskeresztes Párt is többszázezres tagsággal bírt. És némileg más volt még a rendszer is. Másrészt pedig Szálasi ennek ellenére már akkor azt mondta: "Parlamentáris úton a hatalmat addig lehetett megszerezni, amíg a politikai hatalom nem volt a zsidóság kezében. Amint a zsidóság a politikai hatalmat is megkaparintotta - teljesen mindegy, hogy közvetlenül vagy közvetve, és hogy politikai hatalmát közvetlenül vagy közvetve gyakorolja - teljesen kizárt, parlamentáris úton a hatalmat átvenni. Az így hatalmat gyakorló zsidóság mindent vérbe vagy anarchiába fojt. Ellenszere: a népmozgalom."
Mára a helyzet csak romlott. Társadalmi öntudat nincs. Az emberek fásultak, bizalmatlanok, inaktívak. Napjainkra pedig kiábrándultak, nem csak a pártokból, de lassan az egész rendszerből. A pártok taglétszáma szánalmasan alacsony, a választásokon a részvételi hajlandóság maga a parlamentáris demokrácia cáfolata. Akiket még szavazásra lehet buzdítani, azokkal gyakorlatilag mindent meg lehet etetni. Lásd az elmúlt választások eredményeit. Maga a rendszer pedig a nemzet szempontjából csak rosszabb lett. A pártrendszer eleve egy beteg találmány, ráadásul a nemzetellenes erők játszótere. Az említett történelmi kor óta ezek az elemek teljesen kezükbe kaparintották azt, és a maguk érdekei szerint alakították tovább. Méghozzá úgy, hogy ott a nemzet hiteles képviselői labdába se rúghassanak. Komolyan gondolni azt, hogy ezen a térfélén tényleges eredmény érhető el, szánni való naivitás!
A Jobbik „sikere” megszédített, és a későbbi fejlemények tanulságának levonása helyett a mai napig bűvkörében tart némelyeket, nem tudnak elszakadni a parlamentáris demokrácia gondolatától. Képtelenek felmérni, hogy a Jobbik eredményeinek jó részét (a korkövetkezmény mellett) a hatalmi számításnak köszönheti. (Pl. legalább utólag fel kellene ismerni, hogy ha a hatalom nem akarja, akkor a Magyar Gárda nem kap kiemelt sajtóvisszhangot.) Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a szegedista párt, mint olyan, valós fenyegetés nem jelentett a rendszernek. (A párttal bekerülő valódi hazafiak egy minimális kockázati tényezőként jelentek meg, szemben a zsidósított, és már az elején zsarolhatóvá tett és korrumpálódott pártvezetéssel – erről később.) Nem csoda, hogy a párt hamar besimult a rendszerbe, és lózungokon túl alig menő tevékenységével csalódást okozott előbb a radikális hazafiaknak, majd szép lassan a többi szavazónak is.
Ha mindezeket, és a levonható tanulságot (ez idáig nem kerülhetett tisztán és hitelesen nemzetérdeket képviselő párt a rendszerbe) figyelmen kívül hagyjuk, akkor is marad a pártrendszer és pártoskodás értelmét firtató kérdés. Bejutott „a párt” – na és? A jobbikos képviselők maguk panaszkodnak, hogy semmibe nem látnak bele, javaslataikat lesöprik, beleszólásuk pedig semmibe nincs. Egy 17 százalékos pártról van szó. De beszélhetnénk az MSZP-ről, vagy bármelyik más pártról. A kérdés tehát: hol itt a nagypolitikába való beleszólás? Sehol! Arról pedig végképp ne álmodozzon senki, hogy a rendszer megbízható és beavatott pártjai mögött álló, milliárdokkal játszó és országokat irányító zsidó világbirodalom majd kormányra hagy evickélni egy alulról jövő, valóban nemzetérdeket képviselő erőt! Elég az álmodozásból, tessék felébredni!
A nagypolitikába való beleszólás és a változások kivívásának parlamentáris úton való lehetőségéről tehát ennyit! Van még egy momentuma a pártban való gondolkodásnak, amit még felhoznak néhányan, és amiben – az első felvetéseket gyorsan elfelejtő józanság mellett – több ráció van. Ez pedig a parlamentáris rendszer anyagi forrásainak kihasználása. Azaz a játékban való részvétel azzal a szándékkal, hogy az így megszerezhető forrásokkal legyen biztosítva a más irányú működés. Kvázi az állam megfejése, az amúgy is szétszórt (nem mellesleg tőlünk zsákmányolt) anyagiak hasznosítása.
Utóbbit, a játéktér biztosította, más kihasználható lehetőségekkel együtt - melyekre itt nem térünk ki - tekinthetjük eszköznek. Eszköznek és semmi másnak! Ez számunkra csupán ilyen szemszögből jöhet számításba, eshetőségként, és az sem holnap. Pláne nem tekintjük ezt központi és elsőrangú kérdésnek.
A kérdés túlhangsúlyozása, pláne ahhoz fűzött naiv álmok helyett megvan a határozott és szilárd elképzelésünk a nemzeti érdek érvényesítésének útjáról. Melynek első lépéseit már meg is tettük. Elképzelésünket, illetve azok időszerű elemeit a későbbiekben fogjuk ismertetni.
Bánfalvi Béla - Jövőnk.info