Hasonló következtetésre jut a kanadai Patricia Adams "Odious Debts - Loose lending, corruption and the Third World's environmental legacy" című könyvében, melyről a The Toronto Star kanadai napilap 1991. november 24.-i száma számol be Peter Campbell tollából. "A világ optimizmussal telve jött ki a II. világháborúból" - írja Campbell. "Létrehoztuk az Egyesült Nemzeteket, mint a politikai viták megoldására hivatott fórumot. Felállítottuk a Nemzetközi Valutaalapot, hogy egy amerikai dollárra alapozott aranyvaluta standardot adminisztráljon és megoldja a nemzetek közti kereskedelmi egyenlegében mutatkozó ideiglenes hiányokat. És létrehoztuk a Világbankot, hogy segítsen a gazdag és szegény nemzetek közti szakadékot áthidalni. Eme szervezeti felépítés idején, Amerika a politikai és gazdasági hatalom minden mezején király volt. A Szovjetunió jelentett valamit, Japán összetört nemzet volt. A világ többi része romokban hevert a globális hadviselés kihatásaitól. Csaknem 50 évvel később, az Egyesült Államok a világ vezető katonai hatalmaként szerepel. Japán vitathatatlanul a pénzügyi hatalom, Oroszország pedig szétzilált állapotban van. Az Egyesült Nemzetek az amerikai külpolitika azon részének kifejtésére szolgáló fórummá vált, melyet a Washingtonban székelő adminisztráció éppen feltárni óhajt. A 70-es évek elején a világ feladata az amerikai dollár-arany valuta standardot és a lebegő árfolyamok jelenlegi rendszerére tért át. Ez által a Nemzetközi Valutaalap irrelevánssá vált. A gazdag és szegény nemzetek közti szakadék szégyenteljes méretekre szélesedett. Ez azt jelenti, hogy a Világbank és valamennyi szülötte teljes csődöt vallottak. De az IMF és a Világbank mégis léteznek. A pénzügyminiszterek és vezető bankemberek évi zarándoklata az IMF és a Világbank évi közgyűléseire még mindig folyik... Miért? Mi csúszott félre?"
Patricia Adams elemzése szerint - foglalja össze Campbell -:
"A rendszer szerelmes lett a mega-tervbe. Mindenkinek kellett hogy legyen áramfejlesztő gátja, acélműve és nemzeti légitársasága. A hivatalos nemzetközi hitelező intézmények és a Harmadik Világ hatalmi elitje közt üzletek jöttek létre. Privát bankárok tolongtak, hogy a finanszírozáshoz szükséges összegeket kiegészítsék. Csaknem olyan sebesen, ahogy a pénz beömlött, a hatalmi elitek hatalmas tömböket visszacirkuláltak a saját privát svájci bankszámláikra. Olyan egyszerű módszereket használtak, mint a túlszámlázás, valutaátutalási engedélyek kibocsátása, uramatyám kapitalizmus és közvetítési díjak (baksisok) szedése külkereskedelmi hitelügynökségektől. Így született a Fülöp-szigeti Macrosok, a Zaire-i Mobutuk és a mexikói Portillók legendás vagyona. A Harmadik Világ kormányainak adósságai halomra gyűltek. Korábban életképes nemzet-gazdaságokat tragikus környezeti sebek gyalázták meg. Mikor a kamatok fizetésének nem tudtak eleget tenni, újabb kölcsönöket nyújtottak. Régi kölcsönöket "átütemeztek", és az IMF pribékjei megjelentek a színen, hogy kikényszerítsék a fiskális kegyelmet.
Követte ezt a létszükségleti cikkek exportjának túlzott kiaknázása az államadósság fizetését biztosító exportjövedelem növelése érdekében, ami a létszükségleti cikkek árszínvonalának összeomlásával járt. Elviselhetetlen adóterheket raktak a gyanútlan lakosságok nyakába, hogy az IMF-fegyelemről bizonyságot tegyenek. Gátlástalanul működtették a bankóprést, hogy fizessék a politikai elit hatalmát megszilárdító katonai struktúrát. Fékezhetetlenül felgyorsult az infláció. A külföldi adósság szolgálata leállt. Polgári zavargások törtek ki. Az elitek teljes díszben kivonultak. Egykor önellátó nemzetgazdaságok éhínségben, járványokban és reménytelenségben fulladoznak." Visszafogottabb nyelvezettel és higgadtabban kifejezett ítéletekkel, alapjában véve azonos következtetésekre jutott a nemzetközi pénzügyi szervezetek tevékenységének mérlegelésében a Vatikánban 1994-ben egybehívott közgazdasági szakértők értekezlete. ("World Development and Economic Institutions", Pontifical Council for Justice and Peace, Vatican City, 1994. Lásd különösen Richard N. Cooper írását a kiadvány 25-31. oldalain.) Michael Camdessus, a Valutaalap vezérigazgatója nyilatkozata a konferencián beismerő vallomásnak is tekinthető az elhangzott bírálatokat illetően. Az amerikai katolikus püspöki kar már 1986-ban aggódva szemlélte a Világbank és Valutaalap működését, és felhívta a figyelmet a szervezet által okozott súlyos károkra, különösen a fejlődő országok nemzetgazdaságában és életkörülményeiben. (U.S. Bishop's Pastoral letter: "Economic Justice for All: Catholic Social Teaching and the U.S. Economy", 1986. nov. 27. - lásd különösen a 273. és 274. pontok.) Az utóbbi években már annyira nyilvánvalóak voltak a Világbank és a Valutaalap működésében mutatkozó visszásságok és ezek tragikus kihatásai, hogy a vatikáni értekezlettel egyidejűleg az Európa Tanács is kénytelen volt nemzetközi konferenciát összehívni az eladósodott országok ügyében. Az ott megjelent gazdasági szakértők szinte egyöntetűen elítélőleg nyilatkoztak a két világszervezet országaikban kifejtett tevékenységéről. ("The Political Responsibility of the European Union for the International Financial Order in View of Sustainable Development and Social Cohesion", Kairos Europe, 1994.) A két nemzetközi szervezetet azonban sem a világszerte egyre hangosodó bírálatok, sem az új pénzügyi világrend következtében időnként kérlelhetetlenül bekövetkező államcsődök nem rendítették meg önbizalmukban és a megkezdett úton való elszánt továbbhaladásban. Mikor egy ország fizetésképtelenné vált, adósságait átütemezték és részben el is engedték, az így keletkezett veszteségeiket pedig - melyek egyébként is csupán papíron álltak fenn, hiszen mire a gyászos esemény bekövetkezett, már az eredeti kölcsönök többszörösét beszedték a szerencsétlen adóstól - a tagságukhoz tartozó tőkés országoktól, illetve azok adófizető polgáraitól hajtották be. A markukban tartott hírközlő eszközök pedig mindig gondoskodtak róla, hogy a világ közvéleménye az ilyen műveleteket mint közérdekűt és alapjában az emberiségre hasznosat könyvelje el. Természetesen a Világbank és a Valutaalap látszólagos megértése és engedékenysége láttán megkönnyebbülten felsóhajtó adósok sem úszták meg simán a dolgot: a két nemzetközi szervezet most már szigorú ellenőrzés alá vonta államháztartásukat és pénzügyi rendszerüket, sőt úgyszólván valamennyi kormánytevékenységükbe beavatkozott. Jól illusztrálja ezt a Valutaalap és a Világbank 1996 tavaszán tartott ülésszaka alkalmával a "Magyar Nemzet" 1996. április 22.-i számában "Nyomasztó adósságteher" címmel megjelent riport. "A latin-amerikai, ázsiai és afrikai fejlődő országokat tömörítő Huszonnégyek Csoportjának (G24) pénzügyminiszterei szombaton aggályukat fejezték ki amiatt, hogy a nagy nemzetközi fejlesztési intézmények beavatkoznak országaik belügyébe - írja a lap. - A csoport tagjai a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank tavaszi washingtoni ülésszakának előestéjén tartottak tanácskozást. Kemény bírálatnak vetették alá a politikai kérdésekre vonatkozó ajánlásokat, különösen az elvárandó kormányzati tevékenységre utaló kitételeket.""Az ülésszak egyik témáját a legszegényebb országok adósságkezelése képezi. A szóban forgó államok háromszázmilliárd dolláros adósságterhet cipeltek, a törlesztés reménye nélkül. Az IMF és a Világbank közös javaslata alapján a leginkább vészhelyzetben lévő ország baját nyolcvanmilliárd dolláros adósságcsökkentéssel enyhítenék... Michel Camdessus, a Valutaalap ügyvivő igazgatója szorgalmazta az IMF negyvenmilliárd dolláros aranykészletének felhasználását."
Ez a hatalmas aranytartalék természetesen az amerikai és más, elvileg (de egyre inkább csak elvileg) gazdag országok államkincstárainak hozzájárulásaiból származik, aminthogy ezek dolga lesz majd összedobni, polgáraik adóterheiből, a felmerülő hiány pótlására szolgáló összegeket is. A bankárok pedig egyre vidámabban fogják dörzsölni a markukat, mert a már-már döglődő és mások pénzén felélesztett adósok megváltóiként ők fognak feszelegni, és a hálapénzt ők fogják beszedni, és a most már jogosnak tűnő gyámkodást is ők fogják gyakorolni az adósok testi és szellemi javai fölött, nem a gyámoltak, nem is az emberiség, hanem saját szennyes világuralmi céljaik érdekében. Ezeknek a keselyűknek a körmei közé került a Kádár-rendszer uralma tetőfokán a mi kis hazánk, szegény Magyarország. Folytatjuk…
Endrey Antall