A hadosztály felállításának gondolata egy időben vetődött fel a már tárgyalt 23. SS hadosztályéval. Az illetékesek mindezt a bácskai, illetve baranyai és tolna megyei németség, valamint magyar önkéntesek csatasorba állításával kívánták véghezvinni. A felállítás körüli gyakorlati tevékenység a 23. SS-Hadosztály feloszlatásával (lásd előző számunkban) kezdődött meg, így a 31-esek tényleges „bejegyzése” 1944. október 1-re datálódik.*1 A horvátoktól átvett, illetőleg megkapott hadfelszerelés és a már meglévő sorozott emberanyag, három gránátosezred, az SS-Grenadier-Regiment 78, 79, 80, egy tüzérezred, az SS-Freiwilligen-Artillerie-Regiment 31 és egy lövészzászlóalj, az SS-Freiwilligen-Füsilierbatallion 31 felállítását tette lehetővé. Ez utóbbi többségét fiatal magyar leventék, illetve jónéhány forrás szerint fiatal nyilaskeresztes fegyveresek (egy német szakíró egyenesen „Szálasi Jugendmanschaft”-ot említ) alkották mintegy háromszázan.*2 A hadiesemények itt sem adtak sok időt a hadosztály formálására, kiképzésére. Mivel azonban a sorozott úgynevezett „népi-német” legénység tagjai közül nagy számban szolgáltak korábban a magyar vagy a jugoszláv hadsereg kötelékében, így SS-Obersturmführer Syr irányítása alatt gyorsan össze lehetett állítani egy harccsoportot. Ezt az egységet már 1944. november 9-én súlyos, elkeseredett harcokban találjuk a Batina/Kiskőszeg-Bátaszék vonal déli szakaszán, mikoron is az alakulatnak eleddig a magyar királyi 2. Honvéd Hadsereg IV. hadtestének alárendeltségben lévő zömét átvette a német F Hadseregcsoport 2. páncélos Hadseregének LXVIII. hadteste (2. Panzer Armee LXVIII. Armeekorps). November 26-án a nyugati, északnyugati irányban visszaszorított SS-gránátosok már a Majs-Ormánypuszta-Töttös határolta háromszögben védekeztek, majd fokozatosan húzódtak vissza Borjád (november 27.) majd Szederkény és Pécsvárad felé északnyugatnak. Halogató utóvédharcaik során egyre több bajtársuk maradt vissza örökre az összecsapások helyszínein. Veszteségeik súlyosságát jól mutatja a német Dél Hadseregcsoport hadinaplója, amely november 28-án mint az „F Hadseregcsoport északi szárnyán szétvert” alakulatot említi meg, a 31. SS hadosztály egységeit.*3 Pécs elestét követően egy nappal már Dombóvár körzetében, a Kapos-folyó északi partján építettek ki támpontszerű védelmet az alakulat katonái, majd a fentebb már említett hadinapló december 1-jén Dombóvár védőiként említi meg utoljára a 31. SS-Hadosztály gránátos ezredeinek maradványait.*4 Innentől komolyabb összecsapásokban már nem is vettek részt a hadosztály katonái, kivonták őket az arcvonalból, s megmaradt részeik december 12. és 20. között el is hagyták hazánk területét.*5 1945. januárjának legelejére utolsó csoportjaik is beérkeztek Marburg/ Drau-Maribor térségébe, ahol a hiányzó kereteket immáron úgynevezett „birodalmi német” legénységgel pótolták, illetőleg hozzájuk csatolták a dél-tiroli illetőségű Polizei Regiment „Brixent” alakulatait, valamint a szárazföldi csapatok más, szétvert vagy feloszlatott egységeinek maradékait is.
Maribor térségéből e hónap végén a hadosztályt Sziléziába irányították át. Itt az SS-Oberführer Gustav Lombard parancsnokolta katonák a német 17. hadsereg XXXXVIII. páncéloshadtestének (17. Armee, XXXXVIII. Panzerkorps), majd 1945 márciusában már a XVIII. Armeekorpsnak alárendelve kerültek bevetésre a Strehlen-Sweidnitz frontszakaszon. Ezt követően az alakulatot – ismételt életben maradt tagjai 1945. május 7-én Königgrätz térségében tették le a fegyvert a Vörös Hadsereg előtt. A hadifogolyként elszállított férfiak közül csak kevesen térhettek valaha is haza a szovjet táborokból. Ezen kevesek közül többen Magyarországra érkeztek haza, ahol szinte mindannyiukra további hosszú büntetés várt. Parancsnokuk, akit Adolf Hitler 1945. április 20-án SS-Brigadeführerré léptetett elő, szintén súlyos veszteségeik miatt – már a német felsővezetés sem önállóan, hanem az SS-Brigadeführer August Wilhelm Trabandt vezette „Kampfgruppe Böhmen und Mähren” részeként kezelte. Az összeomlást megelőző utolsó napokban a 31. SS-Hadosztály katonái, hogy megmeneküljenek a bolsevik csapatok előtti kapituláció rémétől, megpróbáltak Pilsen/Plzen irányában eljutni az amerikaiak által ellenőrzött zónáig. Kísérletük kudarcba fulladt, sokukat a szovjetek, illetve a cseh fegyveresek brutálisan meggyilkolták. Végül a hadosztály csak 1955. október 10-én hagyhatta el a vojkovói lágert. Hazatérte után Gustav Lombard tevékeny részt vállalt a bajtársi közösségek életében.
Néhány szót kell még ejtenünk a hadosztály elnevezéséről is. A szakirodalom ugyanis kétféle elnevezést is használ. Az egyik a „Böhmen und Mähren”, a másik a „Bácska”. Én írásomban mindkettőtől tartózkodtam, mert míg a másodikat emigráns magyar szerzők, illetőleg néhány német kutató, az elsőt, pedig nyugati szerzők, valamint Veress D. Csaba használta – megítélésem szerintem hibásan, lévén a „Böhmen und Mähren” elnevezés csak a harccsoportra vonatkozik, nem pediglen a hadosztályra –, így ezt a problémát külön kidolgozásra is alkalmasnak találva tekintettem el a használatuktól.
Jegyzetek:
1 Hausser, Paul: Soldaten wie andere auch. Osnabrück, 1966 430. oldal
2 Krätschmer, Ernst-Günther: Die Ritterkreuzträger der Waffen-SS. Göttingen, 1965 400. oldal
3 Borus József: Hadszíntér Somogy-megye földjén. Kaposvár, 1970 208. oldal
4 U.a.: 213. oldal
5 Veress D Csaba: A Dunántúl hadi krónikája. Budapest, 1984 49. oldal
haditudosito.com