A lovak tartási egysége a ménes. Ahogyan régen a magyarok, a kazakok, a mongolok manapság is ménesekben, szilajon tartják lovaikat. Ez nálunk már kihalófélben van, elvétve található nemzeti parkokban egy-egy kisebb lócsoport. A magyar ló világhírnevéhez a ménesi nevelés is nagyban hozzájárult. Hazánkban a földek feltörésével az istállózó tartás vált általánossá, ami a tenyésztés szempontjából a lovak szívósságát, ellenállóképességét és élettartamát jelentős mértékben csökkentette.
Ahogy a magyar elnevezés is mutatja, a kifejezés az egy ménhez tartozó kisebb lócsoportot jelöli. A csődör nélküli lócsoportot nem hívunk ménesnek. Székelyföldön a ménest sokszor lóseregnek, Abaúj vármegyében pedig lócsordának is nevezték. Az Árpád-házi királyaink idejéből (1138) van adatunk a ménes szavunkra: "Menes". A moldvai csángó nyelv a hergely szót használja, Nagykunsági tájszóként viszont az ijér, melynek jelentése ivadék, ménes volt.
Magyarországon az utóbbi pár évtizedben erről megfeledkezve, csődörök nélkül tartják a lovakat. A magyar lótartás központja mindig is az Alföld volt, így jellegzetesnek tekinthetjük azt a Nagykunságon használt szókincset, mellyel ménesek fajtáit nevezik. Voltak kezes tartáson és szilajon, más néven ridegen nevelt lovak. A sztyeppei terminológia szerinti ménest pusztai ménesnek nevezték. Ezeket szinte teljesen vadon tartották, és a szaporodás is természetes módon történt. Nem szerint, a magyarok megkülönböztetik a kancaménest és a csődörménest. A csődörménesbe válogatott apaállatokat gyűjtöttek egybe. Máskor meg mindenféle célból (pl. csatalónak) tartott, ki nem herélt méneket vertek össze egy ménesbe. Ezen kívül külön csoportba válogatták a munkalovakat, melyeket csak estefelé hajtották ki a legelőre, ahol reggelig legelhettek. Őrzésüket fiatal legényekre bízták, akik kint is éjszakáztak a ménessel. Ezt a csoportot nevezték kezesménesnek. Ugyanezt jelenti a béklyós és nyűgös ménes is. A renyhe ménes, a mezei munkák szünetelésekor ménesbe vert, heverő kancákból és heréltekből ménest jelöli. E két utóbbi arra utal, hogy sokszor nyűgbe, illetve béklyóba verve legeltették a lovakat. Érdekes és sajátos az őrlős ménes, mely a szárazmalmok hajtására használt lovak őrzési egysége. A hámoslovak egységét nevezték binyaménesnek.
A kunszentmártoniak mesterszállási ménesét is úgy állították össze, hogy minden csődörre 25 kancát számítottak. A 18. század folyamán pusztai ménesnek neveztetik "az, amely monyasok, kanczák és csikókból áll, éjjel-nappal, télen-nyáron, emberi gondviselés nélkül jár".
A magyar csikósok egy-egy rideg ménesben nem ritkán 800 lovat is tartottak.
Összeállította a Szelek szárnya c. könyvből:
Hidvégi Szabolcs– Jövőnk.info