Civilizációnk, szemlátomást gyorsulva közeledik annak az eseményörvénynek a középpontja felé, mely elnyeléssel fenyegeti. Érzékeli ezt mindenki, aki nincs elzárva a médiákon keresztüli információhoz jutás globális lehetőségétől. Nap-mint nap, óráról órára jutunk olyan hírekhez, információkhoz, amelyek nyugtalanítják az ember lelkét, terhelik elméjét.
A világ népeinek vezetői, politikusai persze mindent megtesznek, hogy megnyugtassák a tömegeket, nehogy elszabaduljon egy irányíthatatlan káosz. Napjaink nyugtalanságának oka leginkább az a gazdasági válság, melyet valamilyen módon mindenki érzékel. Vígasztalnak, nyugtatgatnak bennünket, mondván, rövidesen minden újból rendben lesz. Különféle előrejelzések is elhangzanak, melyek szerint pár éven belül kilábalunk a bajból, rövid ideig kell csupán kitartanunk. Valós, illetve látszatoptimizmusuk sokak számára irigylésre méltó, számomra azonban inkább irritáló, felháborító.
Az események menetét én másként szemlélem, hiszen más a nézőpontom, ami környezetem szerint igencsak pesszimista. Van benne igazság, de hozzá kell tegyem, ez csakis a század közepéig terjedő időszakra vonatkozik, az utána következő „új” korszakkal kapcsolatosan viszont már magam is optimista vagyok, leginkább mind a két szakaszról reálisan igyekszem gondolkodni, én ugyanis így érzem.
Az új „aranykort” azonban meg is kell érni, persze nem nekem, hanem azon két generáció majdani túlélőinek, akik átküzdik magukat az elkövetkezendő négy évtized embert próbáló nehézségein, s a 2030 körül tetőző krízisen. Nehéz szülés lesz, melyet követően tömegesen jelenik meg e földi létben egy új típusú ember, az „Elsőszülött” példájának, és elvárásainak megfelelően.
Válságban vagyunk és válságban élünk, s ha érzéseim és „légből kapott” gondolataim meg nem csaltak, úgy bizony az említett időszakot tekintve abban is leszünk. E válság oka nagyon távoli múltunkban gyökerezik, amelyre most nem térek ki, annyit azonban megosztok az olvasóval, hogy e válság igazi oka lelkünkben keresendő, lényegében, az univerzális teremtési törvények önkényes áthágásában. Erre már előttem is sokan utaltak, magától értetődő módon nem is voltak e személyek szimpatikusak, a világ által felkaroltak, nem lettek „sztárok” a maguk idejében. Leginkább úgy tekintettek rájuk, mint bika a vörös posztóra, jobb esetben úgy, mint károgó varjúra, vagy mint egy elmeháborodottra, a világszellem érdek prófétái pedig úgy, mint e világ ellenségeire, élvezet-, és dicsőség hajhász létük veszélyes felforgatóira, tervük elgáncsolóira. A közveszélyesnek kikiáltott egyedek azonban nem is a hamis próféták miatt jöttek, hanem azon tömegek felébresztése végett, akiket bűvöléseikkel a „kígyó” szövetségének rabszolgáivá tettek elvakult vezetőik.
Világunk uralkodó szellemisége bizony olyan „gonosz hitelező”, aki sohasem ad semmit önzetlen szeretetből, s amikor visszavesz, azt kamatostól teszi. Korunk szolgalelkű embere globálisan lett e hitelezőnek elkötelezettje, most pedig, mikor fizetnie kellene, nyafog, és szabadulni szeretne. Tipikus következménye ez a nagy intrikus ténykedésének!
Óva intek mindenkit attól, hogy továbbra is higgyen annak a két sírba eresztő kötélnek, mely kecsegtet ugyan, mégis bűnsegédje a „nemzetek elvesztőjének”. Egyikük neve világbank, a másiké, pedig világkereskedelem. Részesei ők annak a világraszóló szövetségnek, melynek feje maga a „kígyó”. Az a „kígyó”, mely régtől fogva uralja az emberi értelmet (s ez által magát a földi létet), mindenhová elérő csápokként használva fel e kettős köteléket, s azok világunk minden táján behálózzák a „kígyó” szellemisége által előzőleg megbűvölt, manipulált tömegeket.
Ha lenne hazánkban igazi, magyar érzelmű és gondolkodású népképviselet (parlament), a dolgok másként működnének! Ha, ezen felül lenne hazánkban igazi, Krisztusi érzelmű és tudatú szakrális képviselő testület (apostoli papság) is, akkor pláne másként alakulnának az események!
Ma azonban ennek puszta lehetőségétől is nagyon távol állunk, helyzetünkből eredendően tehát sem lelki, sem gazdasági terheinktől nem szabadulhatunk.
Mindenféle értelemben a „kígyó” szorításában élünk, ezért aztán bármit is teszünk, azzal tulajdonképpen őt szolgáljuk. El kell távolítani menekülésünk útjából, ellenkező esetben minden szabadulási kísérletünk során ismételten belebotlunk, ehhez azonban magasabb tudatszintre és érzőbb lelkiállapotba kell kerülnünk. Ennek a magasabb rendű állapotnak azonban előfeltétele a lemondás, számos, jelenleg birtokolt dologról, s az ezeknek használata révén biztosított kényelmes, ugyanakkor pazarló életmódról, valamint azon torz társadalmi beidegződésekről, melyeknek következtében civilizációnk oly régóta várt, igazi felemelkedése újra és újra meghiúsult, ami nélkül viszont örökre a „kígyó” szolgái maradunk.
A „kígyó” nálunk is jobban ismeri vonzódásunkat és legalább ennyire erős ragaszkodásunkat az anyagi lét bálványaihoz, visszaél érzéki gyengeségeinkkel, s szenvedélybeteggé, függővé tesz bennünket, ezernyi szállal gúzsba kötve, szabadulni vágyó lelkünket.
Vágyaink felkeltői, a reklámszakemberek (akik a világkereskedelem megbecsült pszichológusai) mindent megtesznek, hogy el ne fordítsuk tekintetünket az áruról, a portékáról, szüntelen bíztatva bennünket, nehogy lemondjunk azoknak megszerzéséről, birtoklásáról. Ehhez azonban pénz kell! Pénzhez jutni, pedig csak szabályozott, törvényes úton szabad, igaz vannak akik másként szerzik meg (hamisítanak, csalnak, lopnak, s ha kell, hát rabolnak) . A szükségletektől eltávolodó igények miatt azonban egyre többet kell áldoznunk erőnkből és időnkből a pénz megszerzésére. Meddig lehet ezt bírni? Nem tovább, mint a halál beálltáig, vagyis mindhalálig!
Ez az ördög köre, ez az ördögi kör, s amíg őt szolgáljuk, addig távol maradunk Teremtő Atyánktól, mert lehetetlen egyszerre két urat szolgálnunk.
Döntenünk kell, fogytán az időnk! Ki vesszen inkább, Káin, vagy Ábel? Kit szállásoljunk el, belső, vendégszobánkban, Jézust, a szelídet, vagy az erőszaktevő Barabbást? Urunk képének melyik változatát állítsuk életünk középpontjába, a fény által festett eredetit, vagy a számítás ecsetjével mázolt hamisítványt? Vallásoskodjunk egyházi dogmáknak megfelelve, vagy Krisztus útjára térjünk igaz hittel?
Ezen, tovább már nem halogatható döntések meghozatalát követően, pedig sürgősen hozzá kell lássunk fizikai túlélésünk, nemzeti megmaradásunk biztosításához. Mindez azonban kivitelezhetetlen a szünet nélkül hazudozó politikusainkkal és a rajtuk keresztül hálózatukat építő kőművesekkel, hiszen hálózatát a „kígyó” úgy szervezte meg, hogy ügynökei a világbirodalma minden szegletében, s azoknak minden intézményében otthon legyenek. Semmi sem történhet tehát tudta és jóváhagyása nélkül, ezért a jelenlegi válság sem egyéb, mint annak a jól szervezett tervnek időzített eleme, amelyik bevezeti, kikényszeríti a globális gazdasági, pénzügyi intézkedéseket, melyek viszont a világkormány és egy egységes fizetőeszköz legalizálását, illetve elfogadtatását készítik elő, mint a válságból kivezető egyetlen megoldást.
A végső cél azonban még mindig nem ez, mert ezek szintén csak célra vezető eszközök, a végcél ugyanis egy globális birodalom, s e világbirodalom feletti korlátlan uralom, ahol, és amikor senki más nem juthat már semmihez, csakis az, aki magán viseli a „kígyó” személyiségjegyeit. Azt a gondolkodásmódot, amelynek okozata a „kígyó” természetének megfelelő viselkedés és cselekvés. Ezért szereti e világ elejétől fogva az övéit és gyűlöli Káin módjára mindazokat, akik Ábelként nem az ő istenét tisztelik és követik, hanem Jézus Atyját, és a Jézus által hirdetett igazságos, ugyanakkor jóságos világ törvényeit.
Záró gondolataimban most vissza kell térjek nemzetünk jövőjéhez, s ez az a terület, ahol sürgősen kell meghoznunk fontos döntéseket, melyeket tetteknek kell követniük. A magyar néplélek, a hajdan élt, a szittya típus, tiszta és természetesen őszinte volt, mostanra azonban a „kígyó” mérge járta át e nemzettestet, megrontva, szárnya szegetté téve az ősi szellemet, mely régtől fogva vitézül ellenállt a „kígyó” mesterkedéseinek, mára azonban a mi gondolkodásunkat is eluralta a tékozlás szelleme, a „gonosz hitelező” legpusztítóbb eszköze.
Nem bűnbakot keresek, hanem az igazi bűnelkövetőket, akik nem erőszakkal, vagy fegyverrel, hanem ármánykodva, hízelgő szavakkal, képmutató hitetéssel vették be országunkat. A „kígyó” ördögi köre ma-holnap bezárul, ezért kitörni, szabadulni gyűrűjének szorításából csakis fölfelé lehet. Ehhez azonban össze kell szednünk minden megmaradt erőnket, s újra fel kell szabadítanunk egykor tündöklő szellemiségünket. Most kell a világ elé tárni igazi lelkületünket, s a „kígyó” által teremtett sötétségben fáklyaként lobognunk, mert a világ most tudhatja csak meg, kire is volt bízva valójában az Igazság őrzése.
A nyomorúság karnyújtásnyi közelségbe került, így nem tehetjük meg azt, hogy tovább hallgassunk, titkolózzunk. Ki kell mondanunk dolgokat most, azonnal, más különben nem tudjuk biztonságba helyezni ősi, nemzeti értékeinket, s nem leszünk képesek betölteni, eddig rejtett küldetésünk!
Most, amikor minden jel szerint, hiábavaló módon elpazarolt türelmünk és jó szándékunk ellenére sem tettek le a sötétség erői, a kígyó szövetségének háttérben megbúvó mesterei elvesztésünkről, amikor végveszélybe került nemzeti létünk, s a nemzetre testált küldetés végrehajtása, élnünk kell az Isten által ránk ruházott hatalmunkkal! Mindezt, az Isteni Terv soron következő részleteként, az emberi faj nemesítését, lelkületének és szellemiségének Krisztusira emelését szolgáló Szent Akaratnak megfelelően!
Évek óta figyelemmel követem az idő múlását, s immár kijelenthetem: Nincs több haladék! Elfogyott a türelem, s az idő egyaránt!
Ha a világ népei továbbra sem tesznek semmit Krisztus Igazságának védelmében, úgy nem érdemesek Krisztus Kegyelmére sem, nekünk pedig dicső elődeinkhez híven újra színre kell lépnünk, Isten ostora, a tűz csiholója szerepében. Testileg bár megtöretetten, szellemileg azonban képességeink biztos tudatában fel kell lobbantanunk újra a tüzet, istenünknek, a Magyarok Istenének segítségével, hogy megtisztítsuk szennyétől ezt az elfajzott, sátáni világot, mert másként még a század vége előtt örökre elvész, s mindenestől pokolra száll!
Hangsúlyozni szeretném, nem ember, ember elleni harcára, vérontásra szólítlak csatarendbe titeket, hanem arra a végső, mindent eldöntő szellemi küzdelemre, melynek résztvevői lesznek egyrészről a Világosság, más részről a sötétség fiai.
Ezen utolsó, mindent eldöntő nagy küzdelemben persze óhatatlanul megsemmisülnek majd természeti képződmények, ember alkotta tárgyak és építmények, meghalnak emberek, pusztulnak állatok és növények, de tudnotok kell, mindez az ember lelkének és természetes élőhelyének, Földanyánknak védelmében, Isten megmentő Tervének kezdettől fogva létező beavatkozásaként történik meg. Elkerülhetetlen előjátéka ez a teokratikus emberi civilizáció beköszöntének, az Isten Országa földi megtestesülésének.
A minden képzeletet felülmúló történésekre majd úgy tekintsetek, mint egy megtisztult, igazságos és könyörületes világ születésének véres, fájdalmakkal teli vajúdására.
Hazám fiai, igazi magyarok, itt az ideje, hogy felfedjétek titkotok! Vissza kell térnünk Földanyánk kebelére, s ha ez önként nem megy, úgy a természet erői, a négy elem majd segítségünkre lesznek!
Tűz hamvasztja, Szél felkapja, Víz elmossa, Föld borítja! Ez vár, Égi Atyánktól messzire kóborolt, tékozló embertársainkra, s a kígyó szolgálatába szegődött, Krisztus ellenes hatalmakra és Földanyánk meggyalázóira!
Mindenható Istenünk, Igazságos Atyánk! Lehelj reá hamu alatt szunnyadó igazunk izzó zsarátnokára, lobbanjon fel Szent Tüzed a magyarok pusztájában! Ragyogjon Igazságod vakító fénye, mint villámlás a sötét éjszakában és hasson el Földünknek minden távol eső zugába!
Legyen nekünk a Te Akaratod szerint!
Palánkai József