Csoportunknak a Becsület Napján való majdnem-részvétele a mai magyar valóság mintapéldája volt. A megyéből először külön busszal akartunk menni, de végül anyagi okok és munka miatt sokan nem tudták vállalni az utazást. Aztán, mintha csak el lennénk átkozva, az utolsó napokon többeket behívtak dolgozni - köztük a szónokként kijelölt területvezetőt, és autóval készülő bajtársakat is. A tömegközlekedés tetemes költsége pedig újabb bajtársak számára jelentett otthonmaradást.
Személy szerint csak úgy tudtam vállalni a felutazást, hogy az innen induló kocsiban volt még hely - és a költséget ráérek utólag rendezni. Így fűtetlen házam otthagyva szálltam be bajtársunk 27 éves kocsijába.
Útnak indultunk, nagyokat zökkenve az Európai Unió kátyús útjain. Valószínűleg az egyik ilyen zökkenés okozhatott problémát. A céltól 30 km-re ugyanis elszállt a kocsi elektronikája. Lámpa alig, index semmi. Hosszas próbálkozás és rövid egyeztetés után kénytelenek voltunk a visszafordulás mellett dönteni. A kocsi éppen ment, de Pesten garantált a bírságolás, sötétben pedig már nem tudunk hazajönni sem. Irány vissza!
Mivel a világosban való hazaérés vagylagos volt, és senkinek sem volt kedve otthon várni a híradót, vagy az interneten keresni, miről maradtunk le, ezért úgy döntöttünk, ha már így alakult, eltöltjük az estét. Felvidéken vezetett az utunk, így ottani bajtársaink ismerősétől kértünk szállást, egy egyébként üresen álló tanya formájában. Valahogy érezte, hogy jönni fogunk - mondta a gazda.
A hosszú, csendes, hófödte völgybe további gondok nélkül megérkeztünk. Rögvest nekivágtunk gyalogszerrel az erdőnek, hogy egy szem lányunkat átdobjuk a zöldhatáron. Helyismeretnek és térképnek híján voltunk, így kis kerülővel, de gond nélkül elértük a kis települést a határ másik oldalán. Kissé más vidék, de eszünkbe jutottak az ugyanakkor a kitörés túra kilométereit taposó bajtársaink. Miután lányunkat a rá váró kocsiba ültettük, és kaptunk "cserébe" egy akkumulátortöltőt, kis pihenő után nekivágtunk a visszaútnak. A sötétben, más úton, toronyiránt, könnyedén visszataláltunk a határra, és leereszkedtünk a völgybe.
A tanyán már lobogó kandalló várt bennünket, köszönhetően a szomszéd juhásznak, aki bajtársunk földije volt. Került némi harapnivaló, bor és pálinka is. Mellette éjszakába nyúló beszélgetés, katonaidőkről, munkáról, az ottani és itteni viszonyokról. Másnap megnéztük a nyájat, barátkoztunk a pásztorkutyákkal. A gazda szüleitől kaptunk teát és kávét, éhen sem maradtunk. Közben feltöltött az akksi is, így elindulhattunk haza.
A nekünk valóan puritán körülmények között, de együtt eltöltött nap, a kis túrával, a tanyasi élet közelségével, segítőkész, jó magyar emberek társaságában, szíves vendéglátással, némiképp kárpótolt minket, hogy nem sorakozhattunk bajtársaink mellett az ünnepségen. Összességében pedig jó képet adott a történet a mai magyar valóságról.
Egy majdnem-résztvevő