Erős késztetést érzek mindenfajta prófécia értelmezésére, tartalmának megfejtésére, az pedig külön öröm, ha más korokból, kultúrákból, földrajzi térségekből származó jövendölések részletei között egyezéseket, megerősítő hasonlóságokat fedezek fel. A vallásos alapú, hitbéli meggyőződésekre épülő próféciák megértésénél segítséget nyújthat az adott kultúrából született mítoszok ismerete, különös tekintettel az asztrál-mítoszokra. Általában, ha nem mindig, ezekre épülnek a vallások és az ezekhez kötődő, szentként tisztelt írásos információk, tanítások.
Az ősvallás, mely kiindulási pontja a jelenleg létezőknek, maga is asztrális, égi történések, és az ezeknek értelmezését lehetővé tevő kollektív tudattalan, illetve a kollektív tudatalatti tevékenységének közös eredménye. A mai vallások, ezen ősvallás oldalhajtásai, ezért megértésükhöz ugyancsak szükséges, elengedhetetlen a kozmikus történések valamilyen szintű ismerése.
A csillagok mozgásának ősi megfigyelése, a csillagcsoportok képi társítása, megszemélyesítése volt az emberi asztrál-mítoszok keletkezésének „ős-oka”. Az égi képeknek, és a helyzetüket változtató égitesteknek egymáshoz viszonyított pozíciója, termékeny talajává lett a korai megfigyelőknek, mely talajon megszülethettek az asztrál-mítoszok. A csillagok járására figyelő emberek lettek többnyire médiumok, isteni üzeneteket közvetítő szentek. Kinyilatkoztatásaiknak, próféciáiknak háttere egyrészt emberi környezetük alapos megfigyelése, másrészt az égi és a földi történések szinkronitásának ismétlődő, és hitük szerint elválaszthatatlan kapcsolatrendszere lett. Hitték, hogy bizonyos égi történések, idelent konkrét helyzeteket eredményeznek. Ennek az ok-okozati rendszernek beható tanulmányozása vezetett a későbbi csillagjós tevékenységhez, amit ma asztrológia néven emlegetnek, de ez mégsem azonos a hajdani tudósok tevékenységével.
Az emberi lélek alapos ismerete, és ideológiai háttér nélkül pozitív eredmény nem születhet napjaink csillagjósainak közreműködésével. A pozitív alatt természetesen az egyed önző céljain és röghöz kötöttségén messze túlmutató változást értek. Nincs erre vonatkozó hiteles statisztika, én mégis úgy gondolom, világviszonylatban, talán több tízezerre is tehető az újkori asztrológusok népes tábora, hasonlóképpen a természetgyógyász nagymesterekéhez, nem is szólva a számtalan ezoterikus iskoláról. Ezeknek mostanság igencsak nagy keletje van, eredményességük azonban sajnálatos mód nem nagyon igazolható, tisztelet ugyanakkor a kevés kivételnek. Képtelenek orvosolni világunk gyógyíthatatlannak tűnő baját, mintha a new age lelke is elszállt volna! Tehetetlenségük nyilvánvaló oka az őket is átható önzés, valamint az „ős-szellemtől” való elszakadás. Ennek ellenére neki-neki futnak a feladat megoldásának, magyarázatot próbálnak találni a világ megoldásra váró gondjaira. A megoldás kulcsa azonban olyan próféciákba, és igazolt életmintákba van kódolva, melyeknek helyes értelmezésére és követésére, sajnálatos mód, kevesen képesek.
Jelenleg a világ Nosztradamusz, és a maja civilizáció próféciáitól hangos. Nem tagadom, magam is tanulmányoztam e jövendöléseket 1997-ben a majákét, 2002-ben pedig Nosztradamuszét. Mindkettőben találtam elképzeléseimet alátámasztó, igazoló pontokat. A közeli évtizedekre vonatkozó jövőkép összerakásához azonban mégsem ezekre, hanem a zsidó és a keresztény iratok próféciáira hagyatkoztam, illetve az iráni ősvallás papjai által hátrahagyott messianisztikus párhuzamokra. Az 1990-es évek végéig megszereztem és figyelmesen kielemeztem olyan forrásanyagokat, mint az apokrifekként ismeretes evangéliumok, vagy a qumráni esszénusoktól, a damaszkuszi és az alexandriai közösségektől fennmaradt iratok. Mindezek hasonlóságot, vagy egyezést mutató részleteit elfogadva, sajátos, valószínűleg minden jövőkutatóétól eltérő kép alakult ki bennem, s ez lett az én kollektív jövőnkkel kapcsolatosan kialakult meggyőződésem. Én ezt hirdetem, s erre kívánom felkészíteni a magyarság rokonlelkű egyedeit!
Visszatérve az asztrális vonatkozásokra, fel kell hívjam a figyelmet néhány lényeges dologra. A zsidó és a keresztény iratok egyaránt tartalmaznak csillagászati, égi elemeket. Még ha rejtetten is, de jelen van mindkettőben az asztronómia korai tudománya, ezért aztán nem szabad e tényt figyelmen kívül hagynunk a profetikus részletek tanulmányozásakor, mert ha így teszünk, akkor úgy járunk, mint a zsidó és a keresztény hittudósok. Észrevétlenül toppannak be életünkbe, az egyébként várt események! Kívülállóktól kellett, kell tudomást szerezniük olyan beteljesedésekről, amelyeknek próféciái egyébként előttük ismeretesek, ők azonban szemellenzős magatartásuk miatt rendre lemaradtak, lemaradnak, ezen csodás pillanatok felismeréséről. Ennek legfőbb oka az, hogy szakítottak elődeik hagyományaival, szemléletmódjával, emiatt aztán képtelenek megérteni üzeneteiket, és észrevenni, meglátni az „idők jeleit”, melyekről őseik jó előre szóltak!
Ha egy, a távoli jövőben bekövetkező eseményre akar figyelmeztetni egy, a jelenben élő személy, nyílván olyan utalásokat hagy hátra, illetve olyan tájékozódási pontokat jelöl ki, melyek felismerhetővé, láthatóvá lesznek már az esemény bekövetkezte előtt az utókor fiai számára, egyébként a prófécia okafogyottá válna. Ezek különfélék lehetnek. A környezetünkben felbukkanó jelekben találhatjuk meg őket, idelent és odafent.
Amikor a földi és az égi jelek, történések ugyanarról beszélnek, akkor nem árt résen lenni! A földi jelek észrevételére viszonylag nagyszámú egyed képes, az ezekkel szinkronban zajló égi jelek meglátására azonban csak kevesen. A szinkronitások észrevételéhez született képességek birtokában kell lennie az embernek. A csillagászati események egyébként sokkal biztosabb támpontokat nyújtanak a földieknél, ezek felismeréséhez azonban konkrét, a tárgyhoz kapcsolódó csillagászati ismerettel is rendelkeznie kell a jelek értelmezésére vállalkozó személynek.
Jézus Urunkat szüntelenül ostromolták tanítványai, a „második megtestesülés” előjeleivel kapcsolatosan, Ő pedig rendre olyan kapaszkodókat nyújtott, melyek alapján roppant nehéz beazonosítani az időpontot. Előjelekként különféle dolgokat említett, olyan dolgokat, melyek külön-külön, bármikor, bárhol megtörténhetnek, egymástól elválaszthatatlan egységként azonban csakis konkrét időben.
A jelek észlelésének helyét Urunk a földi világban és az égen határozta meg, ami egyértelműsíti a párhuzamos észleléseket, Földön és Égen. Már csak azt kellene tudnunk, mit keressünk idelent, és mit odafent, mert ezt szándékosan nem adta meg követőinek. Ezt csak az általa megjelölt (választott) személyek előtt fedhette, fedheti fel, persze csakis az utolsó, az esemény aktualitását közvetlen megelőző időben!
A téves fordítással szemben én régtől azt vallom, hogy nem a „világ végéig”, hanem e világ végéig, a jelen korszak végéig marad övéivel, ahogyan azt ígérte. Már csak azt kellene tudnunk, melyik a korszak, mikor és hogyan kezdődött az, mik voltak jelei, illetve mikor és hogyan ér véget, és melyek lesznek végének jelei? Kérdés persze az is, ki zárja le e korszakot, és ki lesz, aki megnyitja, elkezdi a soron következőt?
Jézus Urunk, Keresztelő János halálával lezártnak tekintette a régi korszakot, a próféták korszakát, és golgotai vére hullatásával, megnyitottnak az új korszakot, az apostolok korszakát, mely természetesen Róla neveztetett el találóan Krisztus korszaknak, vagy Krisztus érának. E korszakváltó, újjáteremtő pillanattól fogva értelmetlen, szükségtelen az Ószövetség prófétáinak gondolatait követve magyarázni a várható jövendőt, mert Jézus próféciái vannak érvényben, ezek megfejtéséhez pedig elegendő ismernünk az evangéliumokat, és megtalálnunk a bennük elrejtett utalásokat, amelyek segítségével összeállíthatjuk a valós képet, mely jelenünket, jövőnket hitelesen mutatja. Az Ószövetség szellemiségét véve alapul, képtelenség Jézus tanításait helyesen értelmezni. Az evangéliumi kinyilatkoztatások önmagukért beszélnek, pontosabban egymásért, hiszen egyik Jézusi gondolat, kijelentés magyarázza, igazolja egyben a másikat is, feltéve, hogy sikerül megtalálni az egymáshoz illeszkedő, mozaikszerű részleteket. Ugyanez érvényes Jézus, jövőnkkel kapcsolatos utalásaira is, és persze a judeo-keresztény teológia által fel nem fedezett, a történeteken belül rejtőző próféciákra. Úgy hiszem megtaláltam, és helyesen értelmeztem ezeket. Rövidesen kiderül az is, jól gondolom-e mindazt, amit gondolok, illetve, igaz-e mindaz, amiben hiszek!
Én olyan dolgokat várok a jövőtől, amelyektől a világ (melyet már rég nem érzek a magaménak) viszolyog, retteg, menekül, pontosabban menekülni szeretne. Meggyőződésem, hogy nem fog neki sikerülni! Mindennek azonban, előzménye kell legyen, egy kollektív elfogadásra váró, átértelmezett ideológia, „Tan”, ismételt megjelenése, világ elé tárása, a „végső idő” társadalmaiban. Az eddig ismert kinyilatkozatók legtisztábbja a nazarénus Jézus (Jesua), Aki, mint az Igazság régtől fogva várt tanítója, tolmácsolta felénk Isten igazi Akaratát, hirdetve a szeretet mindenekfelett álló Törvényét. Ez olyan univerzális parancs, mely számunkra, érzelmekkel felruházott teremtmények számára felülmúlhatatlan! Nincs ember, aki ennél magasztosabb Igazságot mutathatna, taníthatna!
Veszendőben lévő világunk társadalmaiban mi más bizonyíthatná az Isteni Szeretet jelenlétét, mint a Belőle fakadó igazságosság és kegyelmesség. Ahol e kettő nem lelhető fel istenes formájában, ott a szeretet hangoztatása sem több üres frázisnál, csaló képmutatásnál. Ha ezek a pillérek még állnának jelen korunk társadalmaiban, úgy bizton számíthatnánk békességre lelkünkben, és fizikai létünkben egyaránt. Mi azonban szüntelenül romba döntjük e pilléreket, így nem szabad csodálkoznunk azon sem, hogy a híd építője neheztel az „aknázókra”, a hamis tanítókra, akik mára úgy elbízták magukat, hogy elképzelni sem tudnak tőlük független-, az ő terveiket átíró-, eltérő véget eredményező igazságszolgáltatást. Végzetes színjátékuk semmiképp sem kerülheti el az eredeti „forgatókönyvvel” történő összevetést!
Bevallom, kissé nyugtalanít, hogy a magyar nemzet maradéktalanul betölti-e vállalt küldetését a rendelkezésére álló két év alatt, a feladat ugyanis határidős, ismétlésre pedig nincs lehetőség! Jövője, további sorsa attól függ, hibátlanul játssza-e a tűz őrzőjének szerepét, és felszítja- e a lángot a szent mag-, a meghagyásra és újrakezdésre érdemes fiak szívében, hogy az Isten „forgatókönyvének” megfelelően érjen véget a jelenlegi korszak. Ha nem felelnénk meg e közeli záróvizsgán, úgy bizton számíthatunk nemzetünk, s hazánk jogos pusztulására. Hiszem, hogy nem ezt a véget akarjátok! Ugye így van véreim?
Palánkai József