"Dermesztő a böjti szél,
Megborzong, akit elér;
S mégis tömve az udvar:
Gettók népe vért akar.
Egy leigázott nép fölött,
Idegen szurony mögött,
Bosszú éli mámorát,
Mint egykor a Golgotán."
" Kinyílt a zárkaajtó s hosszú hónapok után ismét ott állottam Szálasi Ferenccel szemben. Megöleltük egymást s az épp akkor folyó pere után érdeklődtem. Csak legyintett a kezével s azután a következőket mondta: - Ha beszélsz azokkal a testvérekkel, akik ezek elé kerülnek, akkor mond meg nekik; előre beleegyezem, hogy mindenért én vagyok a felelős. Ezt nyugodt lélekkel megtehetik, ennyivel tartozom nekik.
Most, tizenöt év távlatából használhatnék ki nem ejtett nagy szavakat, de nem teszem, mert ott, a tizenhármas számú zárkában, mint emberek álltunk szemben egymással. Ő várta a halálos ítéletet - amit én akkor már megkaptam. Ő tudta, de sablonos vígasztalgatások helyett olyasmit mondott, amit soha nem lehet elfelejteni: - Férfiak vagyunk, s ha meghalunk az csak akkor lenne nehéz, ha nem tettük volna azt, amit a kötelességünk diktált. - Ha én meghalok - és ez nem lehet vitás - akkor ha ezt úgy kívánják a körülmények majd jönnek mások, akik folytatni tudják ha akarják a megkezdett munkát. Még pár szót váltottunk, azután csendben kinyílott a zárka ajtaja és Kuzma intett, hogy menjek vissza a zárkámba. Az utolsó búcsúzásnál Szálasi megölelt és sohasem láttam többé. Azután jött a halálos ítélet és 1946. március 12.- én délben egy órakor, a Munkácsy „Ecce homo” képén látható tömeg őrjöngése közepette Beregffy Károly, Gera József és Vajna Gábor után ő is odalépett a meggyalázott magyar nemzet nevében ácsolt bitófa alá. Hogyan is írta a kivégzésnél jelenvolt francia újságíró?
„…Végre itt van Szálasi Ferenc, a nyilaskeresztesek vezére. Egész testemben reszketek, de Szálasi még csak nem is remeg. Alig két méterről nézem lezárt vonású arcát. Semmi reszketés. Semmi izomrándulás. Semmi sápadtság. Szeretném tudni, hogy mik az utolsó gondolatai ennek az embernek, néhány másodperccel halála előtt. Egy röpke pillanatra találkozom szempillantásával - utolsó szempillantásával. Úgy érzem, hogy semmire sem gondol és semmit sem érez. Gránit. Maga az emberré lett gránit. Gránit marad akkor is, amikor elhalad három kivégzett minisztere holtteste előtt. Egyenletes, biztos léptekkel megy a halál felé. Azután csak egyetlen gesztus, egyetlen mozdulat: odahajol a feszülethez, amit a fiatal pap nyújt fel ajkaihoz, hogy megcsókolja. És meghal anélkül, hogy egyetlen izma is megrezzenne, vagy a szemében ott ülne a félelem, vagy akár nyelvével megérintse ajkait. A hóhér feltépi mellén a zöld inget, és egy érem reszket a mellén néhány pillanatig. Tizenöt óra harminc perc...” "
Fiala Ferenc
Magyar Nemzeti Arcvonal - Jövőnk.info