ÉLELMISZER
Elkészült az élelmiszerláncról és hatósági
felügyeletéről szóló törvény módosítási javaslata, e szerint egyebek
között fellebbezni lehet majd a bioélelmiszerek kifogásolt minősítése
ellen, az élelmiszerlánc felügyeleti szerv az üzemi konyhákat is
vizsgálja, és a fellebbezésre tekintet nélkül végrehajthatók az emberi
egészség veszélyeztetésének megszüntetése miatt hozott hatósági
intézkedések. A törvényjavaslatot a földművelésügyi miniszter hétfőn nyújtotta be a
parlamentnek, a szöveg az Országgyűlés honlapján jelent meg. Új
elemként kerül be a törvénybe az az előírás, hogy akinek jogát vagy
jogos érdekét a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek ökológiai
gazdálkodási követelmények szerinti tanúsítását végző szervezet döntése
sérti, az kifogást emelhet ellene. A döntéssel szemben - a döntésről
való tudomásszerzést követő 15 napon belül, de legkésőbb az
intézkedéstől számított három hónapon belül - az
élelmiszerlánc-felügyeleti szervhez kell a kifogást előterjeszteni. A
kifogást az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv 15 napon belül bírálja el,
de a kifogásról hozott döntésével szemben jogorvoslatnak van helye,
vagyis bírósághoz lehet fordulni. Szintén
új szabály a javaslatban az, hogy az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv -
általános szervezési, irányítási, felügyeleti feladatkörében - központi
kockázatkezelési rendszert működtet. Teszi ezt a járványos
állatbetegségek, zárlati károsítók, illetve élelmiszerlánc-események
megelőzése, felszámolása, utókezelése, valamint a hatósági intézkedések
koordinációja érdekében. Új jogosítványokat kapott a hatóság a
vendéglátás területén. Így az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv a
vendéglátó-ipari létesítményeket vizsgálja és értékeli a higiéniai,
élelmiszer-biztonsági és élelmiszer-minőségi szempontok szerint. A
vendéglátó létesítmények körébe sorolja a javaslat a közétkeztetést
végző létesítményeket is. A vizsgálatról a hatóság bizonyítványt ad ki a
vendéglátó-ipari létesítményeknek. Szintén új előírás, hogy az
emberi egészséget veszélyeztető élelmiszerlánc esemény elhárítása
érdekében hozott intézkedés - a fellebbezésre való tekintet nélkül -
végrehajtható.
FÖLD
Egyszerűbb lesz például halastavat létesíteni, a rekultiváció
utáni földminősítés ingyenes lesz, a telepítési engedély hatálya pedig
két évről három évre emelkedik - egyebek mellett ezeket az új
szabályokat tartalmazza a földtörvény módosítása. Az Országgyűlés honlapján olvasható javaslat a földvédelmi eljárás
lefolytatása alól mentesítené a halastó létesítését. A jelenlegi helyzet
szerint, 2013. novembere óta a halastó már nem minősül termőföldnek,
viszont az ingatlan-nyilvántartási szabályok értelmében a halastó a
termőföld egyik művelési ága. A halastó létesítése tehát más célú
hasznosításnak minősül, jóllehet a haltenyésztés is mezőgazdasági
tevékenység. Ezért áll a javaslatban az, hogy halastavat földvédelmi
eljárás nélkül lehessen létesíteni. A
termőföld más célú hasznosítására az engedélyt a földhivatal mint
ingatlanügyi hatóság adja. Elvileg ha valaki hozzájutott ilyen
engedélyhez, akkor ugyanarra a földre már nem adható ki másik engedély.
Ha utóbb közérdekből kér kisajátítást valaki - más hasznosítási célra -
arra a földre, amelyre más már kapott más célú hasznosítási engedélyt,
akkor azt a földdarabot már nem lehet kisajátítani. Ezt oldja fel a
törvényjavaslatnak az a szabálya, amely ilyenkor - a közérdekre
hivatkozva - mégis megengedné a kisajátítást. Az indoklás megjegyzi,
hogy ebben az esetben kártalanítani kell az először engedélyhez jutottat
minden káráért. A föld minősítéséért szolgáltatási díjat kell
fizetni, a javaslat ugyanakkor kiveszi a díjfizetés alól a rekultivált
területek minősítését. Szintén díjmentes lesz a művelési ág változása
akkor, ha újratelepítés miatt következik be. Itt azonban feltétel, hogy
az újratelepítés három éven belül megtörténjen. Ugyanez érvényes akkor,
ha erdőről fásított területre, vagy pedig termőföldről erdőre
változtatják a művelési ágat. Jelenleg a
bogyósgyümölcs-ültetvények telepítéséhez ezer négyzetméter felett kell
engedélyt kérni. A módosítás az engedélyköteles területet 3 ezer
négyzetméterre emeli, ezzel azonos szintre hozza a gyümölcsös
telepítésének engedélyköteles területnagyságával. A javaslat
szerint a telepítési engedély a jelenlegi két év helyett három évig lesz
érvényes, mivel a támogatási pályázat elbírálása és a szaporítóanyag
beszerzése nem mindig fért bele a két évbe.
Tóth János összeállítása - Hernád Völgye H.H.K. - Jövőnk.info