Figyelem! Ezek mindegyike háborús tapasztalatokon, és nem kiképzői túlzásokon alapul.
A túlélés tárgyi ismereteinek magas szintű birtoklása önmagában még nem elég a sikeres tevékenységhez. A harcban, az életben maradásért folytatott küzdelemben szükség van kitartásra, élni akarásra, önfegyelemre és még számos hasonló lelki tényezőre. Ezeket a katonai szakzsargon összefoglalva harci morálnak nevezi. Tehát a szakszerű felkészítésnek kiemelten fontos része a lelki adottságok, tulajdonságok fejlesztése is. A lelki problémák jelentősen csökkenthetik a katonák harcértékét. Minden túlélőnek fontos, hogy a lelki problémákat és megszüntetésük módjait felismerjék.
A TÚLÉLÉS LEGGYAKORIBB LELKI PROBLÉMÁI:
- Alulmotiváltság . Gyenge motiváltságnak, vagy motiválatlanságnak is nevezik. A motívum egy erkölcsi indíték, tényező, amely rendszerint pozitív tevékenységre ösztönöz. A túlélő helyzet mindig rendkívüli helyzet, és mint ilyen, átlagon felüli erőkifejtésre késztet minket. A jól felkészített katonákban nagy az élni akarás, és ezzel rendszerint nagy adag, egészséges önbizalom is társul. A kiképzés során a katona fokozatosan megtanulja a kényelmetlenségek, nehézségek leküzdését valamilyen cél érdekében. A helyes pedagógiai módszerekkel vezetett gyakorlatok során a katona újabb és újabb feladatok teljesítésével sikert arat társai előtt, és persze az önbecsülése, önbizalma is nő. Helytelen pedagógiai módszer megválasztásánál, vagy például egy antiszociális katonánál nincsen erkölcsi kötődés.
- Frusztráltság . A motívumok harcaként szokták emlegetni. A katonában számos ellentétes indíték munkálkodik, és ez jelentős belső feszültséget okozhat. Egyszerű példával szemléltetve: A hőmérséklet csökkenésével a kihűlés, fagyás kezdeti jelenségei mutatkoznak didergés, vacogás, borzongás stb. formájában. Minden katona kiképzésen megtanulta, hogy egy erőteljes testmozgással, tornával képes visszaállítani a normális testhőmérsékletet. Néhány személy azonban torna helyett "majd csak lesz valahogy", vagy "minek ez a hülyeség", és hasonló gondolatokkal felidegesíti magát, pedig tudja, hogy le kellene győzni a kényelmességét, lustaságát. Frusztráltságot okoz a vélt igazságtalan helyzet is, ami miatt azonban a katona önuralomra kényszerül. Hasonlóan feszültséget okoz az elérhetetlen célok utáni vágyakozás, tevékenység is.
Általános elv, hogy a nagyobb, de teljesíthető célok irányába először célszerű néhány kisebb erőfeszítést igénylő dologgal kezdeni, és csak az után következzenek a komolyabb erőfeszítést igénylő feladatok. A frusztráltság veszélyt jelent túlélő helyzet közben is. A katonában a belső feszültségek összegyűlésével könnyen agresszív cselekedetek "robbannak ki". Az indulattól fűtött tevékenységek sajátossága az agresszió átvitel, tehát gyakran nem az ellen a személy, esetleg tárgy ellen irányul a támadás, akire a frusztrált személy haragudott, hanem sokszor teljesen értelmetlen az agresszió. A frusztráltság alacsonyabb intelligenciájú személyeknél erőszakosabb, durvább megnyilvánulású.
A frusztráltsággal járó belső feszültséget kísérhetik külső és belső változások is. A vérnyomás emelkedése és a fejfájási tünetek mellett az ilyen katonával nemegyszer előfordul, hogy szinte láthatóan "forr benne a düh". Az ilyen megnyilvánulásra hajlamos személyeket kössük le valamilyen elfoglaltsággal, és "barátságos hangnemben" motiváljuk kisebb pozitív célok teljesítésére.
- Magány, elhagyatottság. A katonák döntő többsége nyitott, kifelé forduló, extrovertált beállítottságú. A választott hivatásból eredően is nyilvánvaló, hogy a katonák a feladatok többségét kollektívában, egymást segítve oldják meg. Ebből következik, hogy a hivatásos hadseregben csak elvétve van befelé forduló, magányos lelki alkatú introvertált személyiség. Az extrovertált személyek közül többen nehezen viselik az egyedüllétet, magányt. Egy "egyedül dolgozó" mesterlövésznek, pl. nem jelent elviselhetetlen terhet akár egy-két napra elszakadni társaitól. A háborús tapasztalatok szerint azonban jó néhány katonánál ez komoly problémát, feszültséget okoz. Az ilyen személy gyakran indokolatlanul nagy kockázatot is képes azért vállalni, hogy ismét a társai közzé kerülhessen. Az extrovertált katonák magukra maradt helyzetben könnyebben elkeserednek, és többen akár fel is adják a küzdelmet.
Az esetenként már kórós magányosság, elhagyatottság ellen is fel lehet készíteni a katonákat. Néhány hadseregben egyénenként két-három napos "figyelési gyakorlatokat" vezetnek, amelynek során még a rádió használatot is tiltják.
- Bezártság. A rejtekhelyen megbújó katonának gyakran testméretét alig meghaladó gödörben, üregben kell meghúzódnia. Ez a helyzet akár több héten keresztül is tarthat, amíg pl. sikerül ismét csatlakoznia a saját csapatokhoz. A háborút, fogságot megjárt katonáknak gyakran még ennél is szörnyűbb tapasztalataik vannak. Biztos többen ismerik a dél-vietnámi "ketreceket", amelyben csak összegörnyedve fért el egy amerikai hadifogoly. Ezek és hasonló helyzetek könnyen megtörik a katona pszichikai ellenállását, és súlyos hibákat okozhatnak. A türelmét vesztett túlélő inkább feladja magát, vagy a hadifogoly kibeszéli a hadititkokat, stb.
A bezártság érzés még az enyhén klausztrofóbiás egyéneknél is gyakorlással csökkenthető. Ezt szolgálják a gyakorlótereken levő földalatti labirintusok, vagy szűk átereszek, kúszófolyosók. Egy fokozatosan szűkülő, kanyargós csatornán való átkúszás már a gyakorlótéren is nagyon erős félelmi reakciókat vált ki. A tehetetlenség, a szoros csőben való haladáskor a "beszorultam"érzés, még a kiegyensúlyozott idegállapotú személyeknél is kontrollálatlan cselekvéseket, esetenként még pánikreakciókat is kiválthat. Rendszeres kiképzés esetén a katona teljesen közömbössé, érzéketlenné válhat az ilyen helyzetekre is, és továbbra is tud koncentrálni az ellenség leküzdésére. A helyi háborúkban a jól kiképzett katonák gyakran a földalatti csatornákban haladva kerültek az ellenség hátába, vagy éppen egy bekerítésből menekültek ki. Tehát a bezártság érzet szinte mindenkinél leküzdhető, de ezekre a helyzetekre még békében kell felkészülni.
- Reménytelenség, depresszió. "Amíg élek, remélek", tartja egy régi mondás. Ezt a pozitív hozzáállást kell mindenkor megőriznie a túlélőnek. A depresszió ennek ellentéte, cél nélküli, gyakran tartós negatív hangulat, amely nagyon káros tud lenni. Súlyosabb esetben a küzdelem feladásához, és néhány egyénnél még öngyilkossághoz is vezethet. A depresszióba esett katona nemegyszer azon minimális tevékenységre sem vehető rá, amelyik saját alapvető létfenntartását biztosítaná. Az ilyen katona jellemző tulajdonsága a folyamatos elégedetlenség, panaszkodás, siránkozás, amely nemritkán átmegy időleges vagy tartós önsajnálatba is.
A háborús tapasztalatok szerint a határozott hangon kiadott feladatokkal, parancsokkal a depressziósok többsége még hadra fogható. Minden esetben az ilyen személyek megkülönböztetett, erős ráhatáson alapuló, egyéni bánásmódot igényelnek. A jó parancsnok folyamatosan tartja beosztottaiban a reményt, és így legtöbbször meg tudja akadályozni a depresszió kialakulását.
- Unalom. A tapasztalatok szerint meglepő módon ez az "apróság" is veszélyeztetheti a túlélés sikerét. Oka rendszerint az érdeklődés hiánya, vagy a fáradtságból adódó fásultság. Ellenszere, hogy mindig keressük helyzetünk javításának módjait. Dolgozzunk ki magunkban "A", "B", "C" stb. változatot, és ha lehetőségünk adódik, akkor lássunk hozzá a megoldásához. Az unalom leküzdésének módja egyénenként teljesen eltérő lehet, pl. versek, regények, sportesemények, stb. felidézése.
Tehát akarati döntéssel tenni kell az unalom ellen, mert abból könnyen lehet apátia, depresszió is.
- Komforthiány. A laktanyai, de még a gyakorlótéri kiképzések is szinte mindig kielégítik a minimális komfortigényeket. Háborúban azonban a tisztálkodás, a szárazruha, de akár még a cigaretta hiánya is elemi erővel jelentkezhet. Ezek a látszólag apró gondok elsősorban a csekély pszichikai tűrőképességű katonáknál meglepően nagy belső feszültségekhez vezethetnek. Néhány katona figyelme állandóan a hiányzó dolgokra koncentrálódik, és ebből eredően a harci feladatait gyakran elhanyagolja, vagy csak felületesen látja el. A tapasztalat szerint az ilyen "komfortfüggő" egyének harchelyzetben történő megregulázása csak minimális eredménnyel jár. Ezért célszerű inkább az adott esetben valahogy segíteni rajta, és később majd egy kevésbé fontos beosztásba helyezni.
- Társ(ak) elvesztése. A tapasztalatok szerint ennek következményeit, a többiekre gyakorolt hatását a legnehezebb előre prognosztizálni. A háborús filmeken sokszor látjuk, hogy mélyen megrendülnek a katonák társuk elvesztésén, majd újult erővel megbosszulják azt, és iszonyú pusztítást végeznek az ellenség soraiban. Ez a legszerencsésebb eset, de háborús veteránok, katonai szakírók ilyennel azonban csak elvétve találkoztak. Egy társ elvesztése természetesen mindig fájdalommal jár, és ez személyenként, sőt, még esetenként is eltérő reagálást vált ki. A leggyakoribb megnyilvánulás veszteségnél az, hogy az optimista, bizakodó hangulat elszáll, és egy kényszer, kötelességérzet lép a helyébe. Az is tapasztalat, hogy ilyenkor észrevehetően csökken a kezdeményezőkészség, és az önkéntes jelentkezés egy-egy kisebb-nagyobb feladatra. A társ elvesztésének körülményei is jelentősen befolyásolják a többiek reakcióját. Például egy tüzérségi találattól azonnal meghalt társ kiesését könnyebb feldolgozni, mint egy mellettünk órákig agonizáló katonáét. Azt oktatják több hadseregben, ha egy rajnál nincs mód a sérült hátraszállítására, akkor csak egy katona vigyázzon rá, és a többiek ne is "zavarják" a sebesültet.
A társ elveszését már békében "meg lehet szokni". Jelentősebb hadseregekben tudatosan készítenek fel minden beosztású katonát, hogy a kiesett katona feladatát hogyan kell átvenni. Vannak olyan speciális gyakorlatok is, amelynél a jelző utasítására minden második katona "halálos sérülést" kap. Az életben maradt katonának ilyenkor el kell vennie a "halott bajtársától" a lőszer, víz, egészségügyi készletét, de még a dögcéduláját (személyi azonosítóját) is le kell venni a nyakából, majd késedelem nélkül folytatnia kell a harcot.
Minden feladat előtt meg kell határozni, hogy egy-egy személy kiesése esetén ki veszi át a meghalt, vagy sérült társ feladatát.
Az igazsághoz tartozik, hogy katonatársuk elvesztését még a legjobban kiképzett, "elit" ejtőernyős csapatoknál sem képesek kisebb-nagyobb törés nélkül feldolgozni.
Folytatjuk...
Jövőnk.info