Quantcast
Channel:
Viewing all articles
Browse latest Browse all 3273

Nagy István: Tizenegy évig távol a hazámtól - Könyvajánló

$
0
0
Rovatok: 
Magazin: 

 

 

A fenti mondat egy könyv címe, melyben Nagy István emlékezik arra a 11 évre, melyet bolsevik tipusú kegyetlen orosz fogságban, szögesdrótok mögött élt át. Ő a Teremtőbe, hazájába, családjába vetett hitében, kitartásának köszönhetően túlélte, számtalan társa örökre ott maradt. Nagy István 1944-ben érettségizett, így éppen beleesett abba a korosztályba, mely „önkéntesen” vette fel a magyar mundért, mert érezte, hívja a kötelesség a vörös horda ellen. Ő azok a ritka katonák sorsát élte, akik bolgár fogságba kerültek. Ekkor szerencséje volt, barátilag bántak vele, és „megszervezték” szökését, hazament szüleihez. A közhiedelem szerencsétlen napnak tartja pénteket, hasonlóan 13-hoz. 1945-ben a két dátum egybeesett, így Hősünknek a szerencsére alig volt esélye. Egyedül volt otthon, amikor érte jöttek. Az akkor bevált három napot, no meg munkára vivést jelölték meg a málenkij-robot kényszeredett emblematikus jelszava mögött. Ma már tudjuk, hogy egyik se volt igaz, a három nap tovaszállt, és Magyarországon csak a rabok kenyerét ették. Míg az elhurcolt magyarokkal vonaton lépték át a határt, hogy utána napokon át „zakatoljon” vagonjuk kereke  ukrán, majd orosz földön, míg elérték a gulagot.

A szerző hihetetlen tényszerűséggel írja le kalandjait, azt, hogy milyen megdöbbenést jelentett számukra az első halál, majd később az éhezéstől, a hidegtől elhunytak tömege mellett közömbösen mentek el. Dolgoztak, rabszolga munkát végeztek. Az élelmezés? Aligha lehet annak nevezni, talán a koplaltatás kifejezés jobb lenne. Sok  helyen dolgozott, fölvállalta a különböző mesterségeket, hogy utána beletanulva más területre menjen át, hiszen hihetetlen módon voltak kiszolgáltatottak. Vitték őket ide-oda, ahogy a szovjetbolsevik logikátlan terve akarta. Nagy István számára 1956 a szabadulást jelentette, de nem október-novemberének nagyon a hamar eltelt napjai, hanem január 12, amikor Nyezsenkában meghallotta: jöhet haza. Nagyon hosszú volt az út. Nyíregyházán megkapták a felvilágosítást, ők nem civilként, hanem katonaként élték napjaikat. Hazatértével ezzel a nagyszerű történelmi, felvilágosító memoárral szolgálta tovább híven, hazafiként a békeidejét élő nemzetét.

Köszönjük, István bácsi!

Nagy István terjedelmes könyve /41o oldal/ figyelmet érdemel, hihetetlen részletességgel tárja elénk a múlt, az akkori,  szovjet fogság borzalmát.

Érdemes elolvasni a ma feledés homályát élő nemzettársainknak.

 

 

Várhegyi Kálmán ajánlásával - Jövőnk.info


Viewing all articles
Browse latest Browse all 3273

Latest Images

Trending Articles