Kim Dzsong Un észak-koreai vezető az állami televízióban sugárzott újévi üzenetében kijelentette, hogy kész a „legmagasabb szintű” tárgyalásokra Dél-Koreával a koreai nemzet egyesítésére. A vezető ennek fejében azt előzményezte a szöuli kormánynak, hogy vessen véget az Egyesült Államokkal közös hadgyakorlatoknak és kiszolgálásnak, amelyek szerinte „az atomháborúra való felkészülést és észak védelmi belekényszerítését” irányozzák, holott ők nem akarnak testvérre támadni.
„Észak-Koreának előfeltételek támasztása nélkül kell párbeszédet
kezdeményeznie, ha őszintén javítani akar a két Korea közti
kapcsolatokon” - mondta a szöuli országegyesítési minisztérium
szóvivője, aki kizárta annak a lehetőségét, hogy Phenjan felszólítására
felhagyjanak a hadgyakorlatokkal és ajó kapcsolatokkal Amerikával. Dél-Koreában Japánhoz hasonlóan idegen érdekeket kiszolgáló kormány működik, ezért ilyen nehézkes a közös álláspont kialakítása, pedig Kim Dzsong Un kérése nem provokatív, hanem realitás a megoldáshoz. Amerika érdeke nyílván az, hogy ne egyesülhessen észak és dél, mert az már fenyegetettséget jelentene számára. Főleg az ottani óceáni kincsek hovatartozásában és kiaknázásában.
Az Egyesült Államok és Dél-Korea éves új hadgyakorlata február végén
kezdődik. A közös gyakorlatok ellen Phenjan mindig hevesen tiltakozott.
Washington, amely Szöul fő katonai szövetségese, mintegy 28 ezer 500
katonát állomásoztat a kelet-ázsiai országban nem véletlenül. Hiszen mendennek ellenére megbízhatatlan kategóriába sorolják Dél-Koreát - sok híve van az újraegyesítésnek és a függetlenedésnek.
A két ország az 1950-1953-as koreai háború vége óta hivatalosan
továbbra is hadiállapotban áll egymással. Dél- és Észak-Korea között
legutóbb 2014 februárjában voltak magas szintű tárgyalások, ezek
napirendjén a háborúban elszakított családok újraegyesítése szerepelt.
Gölöncsér Miklós - Jövőnk.info