János ev. 5:1-11
Adventi vasárnapokon ünnepi készülődésünkben a bethesdai beteg vezet
bennünket. Ő a nagy várakozó, az adventi ember képe és szimbóluma, aki
38 hosszú éve várja betegsége gyógyulását a tó gyógyító vizétől.
Jézus egy ünnepre Jeruzsálembe korán érkezvén kiment a híres tóhoz,
amelynek vize sokaknak gyógyulást hozott már, hogy maga is lássa azt, s a
betegeket, akik várták a víz mozdulását, hogy akkor sietve-rohanva
elsőként léphessenek a tóba – és végre meggyógyulva lépjenek partra. Nem
gondolom, hogy ezeknek a betegségben szenvedő nyomorult embereknek sok
látogatója akadt volna. Hiszen kit érdekelhet beteg, magatehetetlen
emberek társasága: vakoké, sántáké, aszott testűeké? Akik jajgatnak,
kiáltoznak, siránkoznak, könyörögnek, vagy koldulnak? Aki közéjük téved
is olykor, az is sietve hagyja ott őket, szinte menekülve az emberi
nyomorúság ilyen halmozott tömege közeléből.
1. Jézus nem a csodatevő vízhez megy le, hogy ujjai között tapogassa ki
annak csodatevő erejét. Nem. Jézus a betegek közé megy, akik a tó körüli
öt tornácban tengetik beteg életüket. Azok között is megáll egy
mellett, aki bizonyára a legrégibb, legöregebb és már elhíresült beteg
volt – a nyomorultak doyenje: a 38 éve beteg. Jézus Krisztusban a
betegek, nyomorultak és kivetettek világában egyszerre csak megjelent az
isteni irgalom: a Krisztus Jézus!
A 2000 évvel ezelőtti római világ brutálisan kegyetlen rabszolga
birodalom volt. Falanxokba szervezett légióival sorra hódította meg az
akkor ismert világot. Leverte és kegyetlenül kivégezte a hatalma ellen
lázadókat. Rómából délre vezető Via Appia mellett végelláthatatlanul
sorakoztak a keresztfákra szegezett ellenségei. Az apának joga volt
elfogadni, vagy elvetni gyermekét, az úr nemcsak adhatta-vehette
rabszolgáját, de meg is ölhette, mert azt még ember-számba se vették!
Egy ilyen hideg, szívtelen és irgalmatlan világban jelent meg a
szeretetből fakadó irgalmasság: Krisztus. Ha azt kérded miért terjedt
rettenetes üldözések ellenére is futótűzként a kereszténység? A felelt
erre az, mert a velejéig hitetlen, kegyetlen és embertelen világban
intézményes formában, megjelent, győzedelmeskedett és azt átalakította
Krisztus Keresztény Egyháza. Ebből törvényszerűen következik az
ellenkezője is, hogy ha a világból kiszorítják, kivetik mert megvetik a
Keresztény Egyház létét, elveit és szolgálatát – mint aminek tanúi
vagyunk modern korunkban –, akkor olyan mértékben tűnik el világunkból a
szeretetből fakadó irgalmasság és esünk vissza a kereszténység előtti
irgalmatlan, önző, kegyetlen és embertelen-szubhumán pogány világba,
melynek tragikus jelei az újfajta rabszolgaságok megjelenése,
forradalmak, világ és helyi háborúk, valamint a terrorizmus
elburjánzása. Lassan de biztosan eluralja világunkat, ha ugyan már meg
nem tette, az új-pogányság a réginek minden formájával és
megnyilvánulásával.
2. Egyszer csak megáll e nagy beteg nyoszolyája mellett egy fiatal
idegen, akit sohasem látott: Jézus. Aki szánakozva nézett rá, s
átérezvén betegsége nyomorúságát és annak hosszú idejét, váratlanul
megkérdezte, amit soha senki eddig meg nem kérdezett tőle: „Akarsz-é
meggyógyulni?” (6 v.).
Kétezer év távlatából ez a kérdés hangzik az irdatlan időn át és most
elérkezik e beteg korhoz amelyben élünk s amely számos betegség alatt
szenved, nyög és haldoklik. Minden korban mindenki tudta, hogy a világ
beteg. Gyógyítani mindig is megpróbálták. Hadvezérek úgy, hogy más
népeket meghódítottak, s a legyőzöttek rabszolga munkájával, javaival,
és kincseivel gazdagították magukat és népüket. A felfedezők eladdig
ismeretlen világrészek felfedezésére, meghódítására és birtokba vételére
indultak. Kiirtották az őslakosságot, s gyarmatként csatolták
országaikhoz azokat kegyetlen kizsákmányolásnak alávetve. A politikusok
pedig mindig újra osztották a világot hatalmi érdekeik szerint. Modern
korunkban kezdve a Szent Szövetségtől, az első és a második világháború
békediktátumain át. Szenvtelenül régi, történelmi országokat töröltek
el, s újakat kreáltak, abban a tévhitben, hogy a világbéke korszakát
teremtik meg. Az első világháborúról azt hitték, hogy az lesz az „utolsó
háború”, és 20 év múlva újra dübörögtek a még rettenetesebb fegyverek.
Azóta egy nap sem telt el, hogy valahol a világban ne lett volna háború.
Vajon ma nem vetítődik-e az emberiségre a közelgő harmadik világháború
sötét réme? Krisztus itt áll és megkérdezi halálosan beteg világunktól:
Akarsz-é meggyógyulni?
Krisztus megáll az ő beteg Egyháza mellett is, amely évszázados belső
meghasonlottságban él. Amely erőtlenné vált a világgal való küzdelmében,
s amelybe behatolt a kételkedés szelleme, melynek bizonyságtétele
száradttá lett, élete meggyengült, hívei hátat fordítanak és csendesen
elhagyják. Lehet, hogy mi már-már feladjuk a küzdelmet, de nem Jézus. Ő
megáll a sokféle betegségben szenvedő és erőtlen Egyháza mellett és
megkérdezi: „Akarsz-é meggyógyulni?”
És Krisztus megáll előtted is, aki gyengeségben, erőtlenségben
önmagadról való lemondásban talán betegen és egyedül hagyatva tengeted
életed napjait: miért és meddig? Aki már belefáradtál a hosszú,
kilátástalan küzdelembe a napi malom-taposásba, az emberek önzésébe,
gonoszságába, szenvtelenségébe és irgalmatlanságába. Aki vállaidon
életed súlyos terheit cipeled: a sikertelenségeket, a kihasználásokat,
becsapásokat, a keserűségeket, az elhagyatottságodat, az életed
kibírhatatlan és végtelen magánosságát. És már méregeted, vajon hány
lépés megtételére lesz még erőd, mielőtt végképpen feladnád és
összeroskadnál. És most előtted áll Krisztus és megkérdi tőled is:
„Akarsz-é meggyógyulni?”
3. Ne azt feleld, amit a bethesdai beteg panaszolt, hogy „Nincs
emberem!”. Hiszen pontosan az a Te embered, aki a kérdést feltette:
Jézus Krisztus, az Isten Fia a Te Megváltód, Ő a Te Embered! És Embere a
Világ, és benne az Egyház gyógyulásának!
Valaki előállhat, és azt vetheti ellen, hogy mindez csak üres szónoki
beszéd! Már hogyan lehetne egy 2000 éve élt személy jelen ma és döntő
hatást gyakorolni a mai emberekre, a világ ezernyi problémájára és még
az egyházára is? És ezen túl, hogyan lehet egy személy egyszerre,
szimultán módon jelen ezernyi vagy még több hívő embernek?
Ehhez hasonló kérdésre kerestek és találtak megoldást Lutheránus
teológusok a 18-ik században. Az ő problémájuk az úrvacsora tanából
eredt. Tudni kell, hogy a lutheránus teológia Jézus Krisztus valóságos
jelenlétéről tud az úrvacsorai jegyekben. A probléma az volt, hogy
miképpen lehet Krisztus egyszerre jelen ezer oltáron? A megoldást a
Communicatio idiomatum tantételében fogalmazták meg, azaz, hogy a
mennybéli Krisztus részesül Isten attribútumaiban.
Eszerint a feltámadott és megdicsőült Krisztus osztozik Isten
mindenütt-jelenvalóságában, omnipresentia-jában. Keresztény vallásunk
egyik jellemzője, hogy nekünk nem csak vallásalapítónk és szent könyvük
van – Jézus Krisztus és a Biblia – más vallásoknak is van alapítójuk és
szent könyvük. Hanem nekünk feltámadott és Élő Urunk is van! Ebből
következik, hogy vallásunk igazi lényege, éltető eleme és haszna a
hívőnek az Élő Urral való személyes, mindennapi kapcsolata. Akinek
keresztje alá teszi le vétkeit, kezére hagyja életét, terveit és
terheit. Akitől belső békességet, tanácsot, útmutatást, biztatást, és
erőt nyer mindennapi életéhez.
Ilyen haszna más vallásoknak aligha lehet! Egy egyszerű hasonlat
megvilágítja ezt. Akinek Internetje van számítógépén, az egy és ugyanazt
a híradót tudja nézni és hallgatni a világ minden pontján,
egy-és-különböző időben is. Nos, ha ez a csoda vetített képekkel
megoldható, mennyivel inkább valóság lehet az egy más, magasan fejlett
rendszerű világban, amilyen az Isten országa!
Jézus Krisztus adventi gyógyító parancsa Világunknak, Egyházunknak és
nekünk is szól, ha meg akarsz gyógyulni:
„Kelj fel…és járj – de Vele!
Dr. Pungur József
Hírfigyelő Szolgálat - Jövőnk.info