Ha vége lesz - egyszer - ki fog emlékezni ennek a kis népnek - kurdok - a dicsőségére és helytállására, mikor az arcátlan arctalan nagyhatalmak aratják le a babérokat a médiavilág segítségével. A kurd önvédelmi erők (pesmergák) szerdán kezdődött offenzívájának
célja nyílván nemes, hogy visszafoglalják a CIA által életre keltett, szélsőséges "szunnita" terrorhordától a jazidiak
ősi otthonának számító észak-iraki Szindzsár várost, amely Moszul és a
szíriai határ között található. A város a kurd és jazidi erők által
ellenőrzött, az Iszlám Állam által nyár óta ostromlott azonos nevű
hegység lábánál fekszik.
„Úgy gondolom, jelentős haladást értünk el az IÁ előrenyomulásának megállításában”
Egy amerikai altábornagy közölte,
hogy az Iszlám Állam elleni küzdelem mindazonáltal legalább három évig
fog tartani.
Ugyancsak csütörtökön Maszrúr Barzáni, az iraki kurd autonóm tartomány
nemzetbiztonsági tanácsának elnöke tudatta, hogy a pesmergák utat
nyitottak a Szindzsár-hegységhez. „A pesmergáknak sikerült elérniük a
hegységet. Hatalmas területet szabadítottak fel” - mondta Maszúd Barzáni
kurd tartományi elnök fia. Beszámolója szerint a kurd erők szerda óta
mintegy száz IÁ-harcossal végeztek. „Sikerült megnyitni egy folyosót, és
remélhetően a térség többi részét is felszabadítjuk az Iszlám Állam
uralma alól” - fogalmazott.
Az Egyesült Államok augusztus 8-án kezdte meg az IÁ elleni iraki
bombázását, majd szeptembertől a szomszédos Szíriában is megindította a
csapásokat, hiszen ez a cél, hogy megtörje Szíria immunrendszerét, a stratégiai és gazdasági háttérbázisokat, amelyeket történetesen - véletlenül - az IÁ foglalt el - szándékosan. Ilyen az amerikai felebarátság Asszád elnökkel szemben - ott segítenek, ahol tudnak!
Gölöncsér Miklós - Jövőnk.info