Már őket is tönkretette az ország!
Pedig Ők aztán tényleg értünk vannak!
Vannak Emberek akikről nagyon kevés szó esik,és szinte alig olvashatunk róluk bárhol is,de látjuk őket minden nap,hallatják a szirénáikat,mert minket embereket mentenek,és kockáztatják értünk az életüket.
A nap 24 órájában készen állnak hogy életeket mentsenek.
Egy Tűzoltó leveléből idézet,amit érdemes elolvasni!
" Tudtam, hogy sok emberen kell segítenem. Hogy sok halottat kell látnom, megérintenem és tekintettel a kegyeleti normákra adott esetben letakarnom egy fekete zsákkal. Tudtam, hogy rám robbanhat a gázpalack, és hogy rám omolhat a kémény. Tudtam, hogy minden évben bizonyítanom kell, hogy le tudom futni időre a 2000 métert és ki tudom nyomni legalább 20-szor a 60 kilót. Tudtam, hogy elvárják tőlem, hogy sosem késsek a munkahelyemről és akármilyen katasztrófa, vagy veszélyhelyzet estén fogjam a kis táskám benne egy rossz pokróccal és vonuljak le az árvízhez vagy a vörös iszaphoz. Meg is tettem. Elvállaltam a jogaim korlátozását, és tudomásul vettem hogy a parancs az parancs.A valóság azonban mást tartogatott. A biztosnak látszó munkahelyen ahol minden elvárás évről évre több lett vagy kiegészült valamivel érdekes módosítások kerültek bevezetésre. Nem a kollégák változtak… Nem a vezetők… Mi tűzoltók ugyan olyan őszinte kézfogással köszöntöttük egymást minden szolgálat reggelén. De mégis úgy tűnt valamit nem csinálunk jól. Kevesebb lett a fizetés… Az élelmiszerjegy… Eltűnt a 13. havi illetmény. Minden hónapban jöttek a hírek a megszorításokról, amik be is igazolódtak. Mi mégis itt vagyunk. Mégis 2 percen belül ott hagyunk mindent akár gyakorlatozunk akár tanulunk reggel az új tűzoltótechnikákról, akár a laktanyarend érdekében takarítjuk tisztára a körlet minden szegletét. Mindezt tesszük annak biztos tudatában, hogy már nem lesz nyugdíj...Ugyan már…Mutassanak nekem 65 éves kort megélt jelenlegi nyugdíjas tűzoltót….Mert bizony ez a munka nem arról híres, hogy nem megterhelő…Hogy nem rokkanunk bele testileg szellemileg…A korkedvezményről is már csak álmodozhatunk. Mi, akik tisztességesen dolgozunk. Különösen veszélyes munkát végzünk… Az életünket kockáztatjuk, higgyék el rendszeresen."
Egy válaszlevél!
"Elragadott az indulat. Jogosan. Pedig én még válthatok. 24 éves vagyok.
Emellett van kollégám, aki több mint két évtizedes szolgálat után
jelenleg nem tud elmenni nyugdíjba úgy hogy az egészsége a szolgálat
okán romlott meg igen nagy mértékben…Már a családja is elhagyta mert
bizony egy tűzoltófeleségnek sem könnyű ha belegondolunk 24 órát várni
hogy reggel megjelenik e a kedvese. Közben az jutott eszembe hogy
bárhová is jut el ez a levél ha elolvasná egy kormánytisztviselő,
valószínűleg azt mondaná hogy mindegy nekünk gyerekek ha nem tetszik
valami akkor el lehet menni…Úgyis munkanélküliség van és többszörös
túljelentkezés a szakmátokban…Milyen szép is ez nem? Megalapozza
hivatástudatot…Nem remélek jót. Lassan azt kell fontolgatnom, hogy
szeretett hivatásom otthagyom szeretett hazámmal egyetemben, ha otthont
akarok teremteni. Nem remélem, hogy e levél nyomán az illetékesek
megvilágosodnak és Széchenyi buzgalmával felvértezve, kiállnak
mellettünk, mint ahogy mi kiállunk minden állampolgár mellett.
Csak
annyit remélek, hogy elolvasván ezt az emberek egy percre
elgondolkodnak, és azt mondják igaza van…Tudják kézfogással tele a
padlás…Köszönőlevelekkel is...Rajzokkal is a szép tűzoltóautóról…"
Márpedig számukra egyértelmű és fájdalmasan közeli,milyen kicsi a határ élet és a halál között.Nincsenek megbecsülve,pedig ha mentő,rendőr,és tűzoltó közül kell választani,szinte minden ember a tűzoltókat teszi első helyre.Tragédia amit ezekkel az emberekkel csinálnak.Száz lábon kell állniuk ahhoz hogy megéljenek.Na és valóban...lassan elveszik a nevüket is,ami 143 éve az Övék.TŰZOLTÓ!
Ez olyan mintha az egyik alapítójukat Gróf Széchenyi Ödönt elkeresztelnénk Tivadarrá!
...miért nem tanulják meg tisztelni Őket?
...miért nem érdemelnek meg többet amikor riasztás után két perccel mindent otthagyva rohannak életet menteni,rosszabb esetben kivágni egy embert az autójából és már csak letakarni?!
Nem volt célom ezzel az írással kritikát alkotni,pusztán megmutatni azokat a hiányosságokat amiket kikerül ez az ország,és még azokat sem becsüli akiket kellene.
A lelkükről még nem is beszéltem.A mindennapos teher,tragédia amit fel kell dolgozniuk.A nem mindennapi kapcsolatuk a családjaikkal,ami nem mindig zökkenőmentes egy olyan káreset után ahol épp gyermeket vagy felnőtt embertársaikat látják holtan.....és a feleség,a társ aki remegve figyeli az ajtót reggel hogy hazaér-e a szeretett párja.Olvastam egy cikket amiben egy nyugdíjas tűzoltó szavai nagyon megérintettek.
"Fiúk, ha civilben, szabadnapon is vagytok, és megláttok egy szirénázó tűzoltóautót, álljatok meg vigyázzban egy pillanatra, mert nem lehet tudni, hogy visszajönnek-e."
Érzékenyen érintett ez a mondat miután közelebbről ismerek egy olyan embert aki nagyon kedves nekem,és bizony bárhol vagyok is és szirénázó tűzoltóautót látok....már én is megállok egy pillanatra értük, és kívánom hogy minden tűzoltó arról az autóról kinyithassa reggel a lakása ajtaját ,és ölelő karok várják.