Quantcast
Channel:
Viewing all articles
Browse latest Browse all 3273

Példázat a zászló becsüléséről

$
0
0
Magazin: 
Rovatok: 

„...a zászlónkat küldje meg Nagyságod, ne járjunk úgy, mint egy vert nép.”

Fénykép

Rekonstruált Szent László-zászló - A legnagyobb védelmezőnk és törvénykezőnk

A Hungarista Mozgalom tiszte a Hősi Életszemléletre való nevelés

1646

Egy példa – A zászló becsülete.

Számos alkalommal emlékeztünk már meg ezen oldalon a hadi zászlók szimbólumairól, jelentéshordozó értékéről és fontosságáról. Íme – az elmúlt ünnephez kapcsolódva – egy újabb adalékkal szolgálunk. Most gróf Batthyány Ádám dunántúli főkapitány mezei és udvari hadainak példájával.

A zászló a hadban és a harcmezőn egyaránt fontos szimbolikus és gyakorlati jelentéstartalommal bírt, egyszerűen fogalmazva amíg állt és a had előtt járt, mutatta – „ide, hozzám!”, „együtt vagyunk!” A zászló elvesztése a csapat vereségét, a csapat becsületének vesztését is jelentette. Amikor gróf Batthyány Ádám – első országos hadi vállalkozásában – Esterházy Miklós nádorral, a király-párti sereggel 1631-ben I. Rákóczi György erdélyi fejedelem csapatai ellen vonult, s Rakamaznál vereséget szenvedett (lásd. ezen oldal 2012-es márciusi bejegyzése) zászlaját is elvesztette, s az erdélyi gróf Bethlen István kezébe került. Aki azonban nem mutatta be azt az erdélyi fejedelem seregének győzelmi trófeái között, hanem – mint Batthyánynak írta – barátságból és becsületből visszaküldte azt a dunántúli főúr szűkebb pátriájába: „Az Kegyelmed kornétáját is Kegyelmednek, édes öcsém uram, megküldöttem. (…) adja Isten ezután szerencsésb legyen, meghigyje Kegyelmed, édes öcsém uram, sok ember szeme eleibe monstanciára (közszemlére – megjegyzés a közlőtől.) nem vitték, minthogy nem akartam, hogy Kegyelmed becsületére sok ember lássa, hanem mind magamnál tartván, az fejedelemtől, Őnagyságától is titkoltam.”

Fénykép: „...a zászlónkat küldje meg Nagyságod, ne járjunk úgy, mint egy vert nép.”

A zászló megbecsüléséből következik a seregben a zászlótartó kiemelt pozíciója is, ennek példájára egy másik beszédes dokumentum Bethlen Gábor erdélyi fejedelem hadából az ifjú Kemény János (későbbi erdélyi fejedelem) esete, aki 1626-ban a drégelypalánki szembenálláskor (tudniillik Wallenstein generális császári hadával szemben) maga hordozta a sereg előtt a fejedelem „jelzászlaját”, s azt kérte a fejedelemtől, hogy derekasan védelmezzék: „egyik kezemben azt a jelzászlót, a másikkal a fékemlőt viselvén, oltalmazására elégségem nincsen, azért rendeljen az jelzászlókra vigyázókat is.” 
Visszatérve a gróf Batthyány Ádám dunántúli főkapitány hadainak példájához felhozható az „ország lovasainak” - vagyis a főkapitány alá rendelt királyi zsoldban álló katonaság hadnagyának, bizonyos Káldy Péternek a kérelme is, aki – mikor Batthyány a pozsonyi diétára készült 1646-ban – az úr elmenetele előtt még kérelmezte a csapatainak a zászló megküldését (nem tudni, hogy az előtt ne lett volna-e, vagy megsemmisült, vagy elvesztették...): „az zászlónkat küldje meg Nagyságod, ne járjunk úgy, mint egy vert nép. Szeméremnek (vagyis szégyennek – megjegyzés tőlem.) tartják katonáink anélkül jártokat, kedvtelenül cselekszik szolgálatjokat, nem lévén zászlojok.” E zászlót a főkapitány még indulása előtt meg is küldötte, mint írta: „az királynak koronázatjára nézve (…) zászlót és cornétát csináltattam.”

Várhegyi Kálmán gyűjtése - Jövőnk.info

Viewing all articles
Browse latest Browse all 3273