EMLÉKEZZÜNK!
Dézsi Dénes hősi halálának 60. évfordulója - Az ősi magyar életmód kötelessége és alapvető eleme a HŐSI ÉLETSZEMLÉLET
Az ozsdolai római katolikus templomban Szabó Ottó kézdisárfalvi magánszemély kezdeményezéséreJakab Fancsali Kálmán címzetes esperes engesztelő és megemlékező gyászmisét celebrált az „ozsdolai betyárokként” közismert Pusztai Ferenc és Dézsi Dénes emlékére. A szentmisén részt vettek a Székely Nemzeti Tanács, a Kézdiszéki Székely Tanács, az Erdélyi Magyar Néppárt, a vitézi rend, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi képviselői, valamint a kézdisárfalvi hagyományőrzők és a Dézsi család tagjai. Az 1989-es rendszerváltás óta a betyárok szülőfalujában ötödik alkalommal emlékeztek meg Ozsdola hős fiairól. Iochom István újságíró, közíró könyvet írt Pusztairól, Dézsiről és társukról, a Jegesnek nevezett Máté Györgyről, akik az 1950-es években a hegyekbe vonulva, a régi betyárokra emlékeztető módon tiltakoztak a kommunista rendszert kiszolgálók ellen, mígnem Dézsit szülőfalujában 1954-ben, Pusztait Almásréten, Jegest pedig Kászonújfaluban 1955-ben fiatalon meglőtték. Mindhárman jeltelen sírban nyugszanak, ma sem lehet tudni, hova temették őket. Az ozsdolai megemlékező szentmise után Iochom Istvánt kérdeztük, hogyan vélekedik az ozsdolai betyárokról, akiket még ma is ellentmondásosan ítél meg a közvélemény.
– Pusztairól, Dézsiről és Jegesről született szépirodalmi alkotás, írtak róluk dokumentumkönyvet, cikksorozatot, ezért azt gondolhatnánk, semmi újat nem lehet már mondani róluk. Mi indította önt arra, hogy foglalkozzon a témával, milyen új információkhoz juthatnak az érdeklődők az ön kutatásai által?
– Az ozsdolai betyárok alakja a rendszerváltás előtt sem volt ismeretlen számomra, de el kellett jönnie 1989 decemberének ahhoz, hogy meg lehessen írni az igazságot. Az adatgyűjtést, a kortársak vallomásainak hangszalagra rögzítését 1996-ban kezdtem el, de a napi újságírói teendők mellett a munka lassan haladt. Összesen húsz háromszéki és kászoni településen fordultam meg és gyűjtöttem vallomásokat. A korabeli kommunista, „osztályharcos” irodalmi alkotásokban és sajtóban negatív hősökként szerepeltették őket. Gondolok itt elsősorban Kovács György 1959-ben kiadott Ozsdola leánya című regényére, erre a közvetlenül a meggyilkolásuk után, megrendelésre írt fércmunkára vagy Tömöry Péternek a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükörben megjelent, Banditák nyomában című riportsorozatára, amely szintén az akkori kor szellemében és elvárásai szerint íródott sok téves adattal fűszerezve. 1992-ben az azóta elhunyt Balogh László Dézsi Józseffel, a sokat szenvedett testvérrel közölt 19 részes riportsorozatot a Romániai Magyar Szóban. Sajnos Balogh Lászlót korai halála megakadályozta abban, hogy véghezvigye nagy tervét, és a teljes Pusztai–Jeges–Dézsi-anyagot feldolgozza. Ekkor léptem én a képbe, és folytattam az általa megkezdett munkát. Könyvemben nemcsak az ötven év után először közzétett fotóanyag jelent újdonságot, hanem az is a könyv erőssége, hogy nekem megadatott a lehetőség, hogy alaposan áttanulmányozzam az ügyészség levéltárában található bűnügyi iratcsomókat. A könyv első részében írott dokumentumok alapján tetteikről és halálukról számolok be, a második részben idős kortársak, az akkori események szem- és fültanúi, a szekuritáté és milícia által sokat zaklatott faluközösség életének kiváló ismerői emlékeznek a három betyárra. Részét képezik a könyvnek a Dézsi Dénes zsebében talált feljegyzések, ugyanakkor a bűnüldöző szervek korabeli irataiból is tallóztam, illetve napjainkban készült olyan fotók is szerepelnek benne, amelyek valamilyen formában kapcsolódnak a betyárok életéhez, tetteihez és halálához.
– A betyárok megnevezéshez a hivatalosságok részéről mindig negatív megítélés tapadt, az egyszerű emberek pedig pozitívan ítélték meg tetteiket. Vizsgálódásai során mit tapasztalt, a kortárs felsőháromszékiek hogyan viszonyultak a három betyárhoz? És hogyan viszonyulnak emlékükhöz a mai faluközösségek, valamint a fiatalabb nemzedék?
– A kommunista hatalom üldözte, katonaszökevényekként, gyilkosokként és rablókként kezelte őket, míg a nép egyszerű fiai szemében nagy megbecsülésnek és népszerűségnek örvendtek, akárcsak Rózsa Sándor, Bogár Imre, Angyal Bandi, Sobri Jóska és a többi legendás hírű betyár. A falusi nép a szegények pártfogóiként és a zsiványbecsület legromantikusabb megtestesítőiként, valóságos balladai hősként tisztelte és emlegette a három betyárt, akiket – Puskás Attila, volt politikai fogoly szavaival élve – antikommunistákként vagy partizánokként tarthatunk számon. Persze, a szülőfaluban megoszlanak a vélemények, hiszen a megvert erdészek nem szívesen mondanak jókat róluk. Amikor 2006-ban felmérését készítettem a Kun Kocsárd Általános Iskola tanulói között, örömmel tapasztaltam, hogy a fiatal nemzedék is ismeri őket, hallott hőstetteikről. Jegesnek 1998-ban emlékkeresztet állítottak szülőfaluja, Kászonaltíz temetőjében. Tavalyig Pusztainak és Dézsinek semmiféle emlékjele nem volt sem Ozsdolán, sem másutt. Akkor tört meg a jég, és Almásréten kopjafát avattak az 1955. augusztus 10-én itt meglőtt Pusztai Ferenc emlékére, amit a kézdisárfalvi Szabó Ottókészített. Az emlékjelavatáson a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM), a Székely Nemzeti Tanács, a Kézdiszéki Székely Tanács, a Volt Politikai Foglyok Megyei Szövetsége, a bélafalvi Tuzson János Hagyományőrző Társaság, több kézdiszéki polgármester és a kézdialmási önkormányzat képviseltette magát. A mintegy száz résztvevő előtt Molnár István kézdialmási polgármester áldozatként emlegette Pusztait és két társát. Szabó Ottó azt hangsúlyozta, hogy véleménye szerint Pusztaiék nem betyárok, hanem antikommunista ellenállók voltak, akik fegyverrel a kezükben harcoltak a vörösterror ellen. Török József, a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szövetségének elnöke azt emelte ki, hogy a kilencvenes évek elején megpróbáltak emlékjelt állítani a szülőfaluban, de hatalmas ellenállásba ütköztek, ugyanakkor kifejezte reményét, hogy előbb-utóbb Ozsdolán is sikerül méltó emléket állítani a két betyárnak.
Dézsi Dénes
- A szájról szájra terjedő történetekben mindig vannak irreális elemek, olyan eseménymozzanatok, amelyeket hozzáköltenek a valóságosakhoz a történetet továbbmondók. Pusztaiék hagyományozódó történetében vannak-e ilyen „mesés” elemek?
– Pusztaiék, ahonnan árut „vételeztek” – így nevezték a szövetkezeti és erdészeti boltok kifosztását –, minden alkalommal elismerő nyugtát hagytak, amit két tanúval is aláírattak. Olyan esetekről is tudomást szereztem, hogy egy időben két eléggé távol eső helyen jártak „vételezni”, ami fizikailag képtelenség lett volna. Egyik boltban valóban ők jártak, de a másikban valaki az ő nevükben „vételezett”, amire a milícia írásszakértői is rámutattak. Egy legenda szerint a mostani kézdivásárhelyi Bujdosó vendéglőben Pusztai együtt ivott a milicistákkal, majd távozása előtt a kávéscsésze alatt hagyta a „névjegyét”, amelyikre azt írta: „Itt járt Pusztai.” A meglegeltetett erdőpásztorokról is sok történet szól, amelyek lényege, hogy a nép fölött basáskodó erdőpásztorok nyakába kolompot kötöttek, és meglegeltették őket, utána levitték a patakhoz inni, majd tovább kellett legelniük.
– Tudomásunk szerint dokumentumfilm készül az ozsdolai betyárokról, amihez ön írja a forgatókönyvet. Mivel magyarázza, hogy a film műfajában is meg akarják örökíteni a három székelyföldi betyár történetét?
– Lassan két éve annak, hogy Zsigmond Attila gyergyói tévés és Bajna György újságíró megkeresett azzal az ötlettel, hogy dokumentumfilmet forgatnának a legendás hírű betyárokról, amihez a segítségemet kérték. Gondolkodás nélkül igent mondtam. Azóta több mint húsz alkalommal kísértem őket nemcsak Felsőháromszéken, hanem a Kászonok vidékén is, hiszen a filmből Jeges sem maradhat ki. Felkerestük azokat a helyeket, ahol a betyárok megfordultak, illetve interjúkat készítettünk azokkal az emberekkel, akik valamilyen úton-módon kapcsolatba kerültek velük. A sokórányi filmezett anyagból az elképzelés szerint szűk egyórás dokumentumfilm készül. Eddig mintegy hat és fél óra nyersanyag gyűlt össze körülbelül huszonöt interjúalanynak köszönhetően. Zsigmond Attila úgy tervezi, hogy a betyárokról szóló 50 perces film idén nyárra készül el. A betyárok története filmszerű, ezért ebben a műfajban is érdeklődésre tarthat számot. A Duna Televízió is jelezte, hogy kíváncsi rá. Nem egy klasszikus értelemben vett dokumentumfilm lesz, szubjektív megközelítésben állunk a témához, meglátásunk szerint érdekes, könnyen érthető filmet készítünk.
Várhegyi Kálmán gyűjtése - Jövőnk.info