A
gyakorlati mozzanat olyan gyors ütemben pörög, mint a szakszerűen
működtetett búgócsiga. Alig marad néhány percnyi idő arra, hogy
megismerkedjünk a forgatókönyvvel, amely eléggé egyszerű. Mivel a Közös Fellépés 2014
elnevezésű gyakorlatsorozat a haderő országvédelmi képességeire helyezi
a hangsúlyt, itt, az újdörögdi gyakorlótéren található romváros egyik
háztetőjén állva azt kell elképzelnünk, hogy kisebb létszámú ellenséges
csoport − a pontos adatot csak a közeli erdőségben rejtőző, baráti
felderítők tudnák megmondani – harci tevékenység közben átsodródott az
országhatáron, és megszállt egy kisebb települést. (Ez talán egy nagyobb
szabású ellenséges hadművelet első lépése? Ki tudja…) 
A
sajtópontról látni a szemközti háztetőn a maszkos, állig felfegyverzett
őrszemet, aki aránylag nyugodtan sétálgat ide-oda. Ezt egészen addig
teheti, míg a rádióforgalmazás nem tudatja velünk – és minden érintettel
– a harci mozzanat kezdetét. Ekkor alacsonyan áthúzva megjelenik a
házak felett két Gripen vadászgép, működésbe lépnek a fedélzeti
fegyverek – és ha most valóságos harcról beszélnénk, akkor az őr már a
túlvilágon sétálgatna tovább.
De nincs idő filozofálni: a másik irányból helikopterek jelennek meg, és
megfelelő fedezet mellett leszállva az egyik deszantteréből máris
katonák bukkannak fel. Újra áthúznak a Gripenek – ezúttal másik irányból
csapnak le, aztán működésbe lépnek az aknavetők, és hamarosan a
kézifegyverek is.
Mint megtudjuk, az épületharcászatnál a védők jelentős stratégiai
előnyben vannak. Olyannyira – magyarázza nekünk dr. Lippai Péter
ezredes, a szolnoki zászlóalj parancsnoka −, hogy a támadó félnek
legalább hat-hétszeres élőerőben számolandó túlerővel kell rendelkeznie a
biztos sikerhez. Ugyancsak nagyon fontos, hogy a művelet során bevetett
repülőeszközök és egyéb nagyobb tűzerejű fegyverek egymással
összehangoltan, más-más irányokból támadjanak – ezzel is megzavarva a
védőket. Az időzítés szintén igen fontos tényező: meglepetésszerűen kell
támadni. 
Valahol berobban egy ajtó – a katonák módszeres szakszerűséggel
egyenként kezdik meg az épületek visszafoglalását. Kézifegyverek tüze
keveredik a helikopterek rotorhangjaival. Egyszerre és vihargyorsasággal
annyi minden történik, hogy szinte csak kapkodjuk a fejünket. A baráti
erők kis csoportokban rohannak egyik épülettől a másikig – útközben
pedig csak arra van idejük, hogy a valószínűleg harcképtelenné tett
ellenséges katonák mellett heverő fegyvereket odébb rúgják, biztos, ami
biztos alapon…
Amíg a légimozgékony alkalmi harci kötelék svájci órák pontosságával
teszi feladatát, addig Lippai Péter ezredes elmondja, hogy korunkban −
amikor egy-egy válsághelyzet szinte az egyik pillanatról a másikra
kirobbanhat − a gyors reagálás és a légimozgékonyság kiemelten fontos.
„Az elmúlt huszonöt évben a határainktól nem olyan messze is kialakultak
hasonló helyzetek. Zászlóaljunkat 1993-ban éppen ilyen feladatok
ellátására hozták létre. Az épületharcászat önmagában is nagyon
bonyolult és összetett tevékenység, hát még a légierővel közösen
végrehajtva. Nagyon fontos, hogy a mozgást és a tüzet szorosan
összehangoljuk, és pontosan megjelöljük, hogy a saját erőink hol
tartózkodnak, elkerülve így a baráti tűz okozta veszteségeket. Egyébként
ilyen mértékben még sosem működtünk együtt a légierővel, és első
gyakorlásnak ez mindenképpen jó” – mondja a parancsnok.
Egyre több és több zöld jelzés tűnik fel a különböző házakon, így
például a „rendőrség épületén” és a „kórházon” is. Az ilyen házak már
tiszták, azokból nem kell ellenséges tűzre számítani. Amikor pedig
egyre szaggatottabbá válik a fegyverropogás, és azt hinnénk, hogy a
műveletnek vége, újabb helikopter száll le egészen közel a házakhoz. Ez
már nem katonákat hoz – hanem visz: egészségügyi kiürítést hajt végre,
és biztonságos helyre szállítja a sebesülteket.
Közben Nagy Lénárd Ferenc közkatona, géppuskairányzó elmondja nekünk,
hogy a gyakorlat során az ő feladata az volt, hogy tűztámogató csoport
tagjaként biztosítsa géppuskával a rohamozó csoportok biztos
előrehaladását.
„Folyamatos rádiókapcsolatban vagyunk a parancsnoksággal, és parancsra
nyitjuk meg a tüzet. Nekünk is gyorsan kell helyet változtatni, ami
ilyen felszerelésben kellő fizikai felkészültséget igényel. Nagyon sokat
lehet tanulni egy ilyen gyakorlatból” – véli a géppuskás.
Az ilyen épületharc komoly lőszerveszteséggel is jár. Márpedig a
következő harci cselekményhez is szükség lesz lőszerre. Másodszor pedig
fogytán lehet az élelem, az üzemanyag… Egyszóval: utánpótlás kell! Az
ejtőernyővel felszerelt csomagokat An−26-os hozza a dobózóna fölé, és
miután a ládák földet értek, már csak össze kell szedni őket. Aztán – ha
már ilyen jól begyakorolták − irány a következő megszállt város…
De kik szállják meg a várost, fogós kérdés? Esetleges hazafiak vagy idegen terroristák?
Hírfigyelő Szolgálat - Jövőnk.info