A Szegedi ügy kirobbanásakor több üzleti kapcsolat is felbomlott, adták hírül annak idején a különböző sajtóorgánumok. Az egyik ilyen Szegedi és Vona által közös Magyar Hírek Kft., mely a Barikád című hetilap megjelenésért felelős. Vona ebből kiszállt, és felesége vitte tovább a stafétabotot. Nem sokkal később azonban mind Szegedi, mind pedig Vona-Szabó Krisztina is névleg otthagyták a kft-t, és jelenleg egy harmadik személy, egy bizonyos Forrai Richárd (a Jobbik frakciótitkára) nevére került.
A másik kapcsolat a Turul-t üzemeltető Szkíta Hadúr kft. Ez Szegedi és a párt valódi irányítója, Szabó Gábor pártigazgató közös tulajdonában volt-van. Azért ez a kettősség, mivel Szabó kijelentette még júliusban, hogy 5%-os tulajdonrészétől megválik. Ez is megjelent több médiafelületen is.
„Szabó döntött úgy, hogy kiszáll. A Magyar Nemzetnek ezt azzal indokolta, hogy az elmúlt napok történéseit követően nem lehet mindent ugyanúgy folytatni, mint előtte. Várhatóan a cég bejegyzését is intéző ügyvéd fogja a papírmunkát elvégezni a napokban. „Ha rajtam múlik, nem kérek a részesedésem átadásáért pénzt” – mondta Szabó.” Részlet a Magyar Nemzet 2012. augusztus 3-ai számából |
Nos, tudjuk, hogy a bürokrácia malmai lassan őrölnek, de talán nem ennyire. A hivatalos cégjegyzék szerint Szabó mind a mai napig nem tudott megválni üzletrészétől, bármennyire állította is ezt.
A pillanatnyilag aktuális céginformáció
Tudjuk, hogy ez csupán egy apróság, porszem a sivatagban, de azt ékesen bizonyítja, hogy Szaszi nem mondott igazat, bár ez nem is meglepő, hiszen nagyon jó barátságban volt (van?) a másik notórius hazudozó Csanáddal. Mára tisztán látható, hogy Szegedi beépített ember volt a Jobbikon belül, és itt merül fel a kérdés, hogy Szabó nem az-e teljesen véletlenül. Még azután is kiállt mellette, amikor Szegedi kilépett a pártból. Többek között ő az egyik, ha nem a legnagyobb felelőse annak, hogy ilyen mértékben szét lett szedve a Jobbik.
Horváth László - Jövőnk.info