Részlet a A „Magyar vár” és a honvédek termopyle-i harcza a tömösi szorosban című remekműből
"E döntő perczben, midőn mindenki előre figyelt, midőn minden kar az onnan rohanó 12 zászlóalj feltartóztatásával volt elfoglalva, egyszerre a völgy baloldalán emelkedő – emberileg megmászhatlannak tetsző – sziklákról az oda felkuszott muszka vadászok golyózápora fölülről özönlé el a kis honvédcsapatot s ugyanakkor a Gebauer által hátba vezetett oroszok vad orditása és lövöldözése hangzott fel. E válságos perczben a mindenütt elől harczoló, s példája által katonáit is magával ragadó vezér karján és lábán sebet kapva, lehanyatlott lováról; erre a hősiesség, a legyőzhetlenség varázsa megtört, s a három odalról bekerített ki, vezér fosztott honvéd csapat az ellentállást lehetlennek itélve, nehogy a szorosba rekedjen a parancsnokságot átvett Szabó Nándor rendeletére tömegbe verte magát, s az alól támadók sorain átvágva Hétfalun és Prázsmáron át visszahúzódott Háromszékre. Ezen nagy áldozatokkal kivitt visszavonulás alatt sokan estek el, azok közt Bora István tüzér hadnagy és Sükösd Sámuel uzoni pap*, az elesettek közül még kitudhattam: Batha Domokos főhadnagyot, Biró Mihály, Bora Gábor, László Istvánés Sebestyén Antal hadnagyokat, a fennebb emlitett Botárés Bereczky századosokat, a legénységből 4–500 elesett, igen sok sebesült. Az udvarhelyszéki határvédzászlóalj még ekkor se akart visszavonulni, egy Horvát nevű őrmester, midőn Szabó Nándor kiáltá, hogy „Fuss magyar” reá is lőtt; többször meg is állottak e zászlóalj egyes századai, s a rohanó muszkákat feltartóztatták, mi a többiek menekülését könnyitette; de a mely utóharczokban az udvarhelyszéki hősökből sokan estek el. Az út mellett mindenütt halmok emelkednek, s a hétfalusiak számszerint meg tudják mondani, hogy itt ennyi, ott meg annyi honvéd van eltemetve, kik drágán adták életüket, mert a szomszédos muszka halmok (hová elhullott muszkák vannak temetve) mindenütt három négy annyi halottat tartalmaznak; de a hős honvédek halmai mellett szent áhitattal mutatják, a haza halottait akkor elhantolt hétfalusiak, az alsó Tömösön alól azon kertet is, hol Kis Sándor a hős vezér elfogatott; mert a vezér vérvesztése miatt elalélt, de nem halt meg, s midőn sergét elvonulni látta, utolsó erejét egybeszedve kapaszkodott egy gazdátlanul száguldó lóra, s rohant, hogy honvédeit beérje, megállitsa; de midőn azok elhúzódtak, midőn a haza védsorompóit áttörve, a vad ellent mindenfelől győzelemittason előre törni látta: akkor, bár az erdőkbe félre lophatta volna magát, egy maga megállott, s addig harczolt az őt körülözönlő kozákokkal*, mig ujabban kapott sebei következtében aléltan esett le lováról, s a halált kereső élve jutott az ellen kezébe.
De az ily ember legyőzhetlen, azon a föld hatalmasai diadalmaskodni nem tudnak. A muszkáktól átvették az osztrákok, s Csernovitzba szállitva figyelmesen ápolták, hogy annak idejében az akasztófák számát egygyel szaporithassák. De Kis Sándor ez örömet a zsarnokság vérebeinek nem akarta megszerezni; ő maga oltá el azon életet, melyet a harczban vesztenie nem sikerült*.
Ő mint szabad ember halt el; ugy halt el, hogy halálából uj hősök, uj szabadságvédők támadjanak a haza számára. Székely és magyar testvéreim tudnátok-e ti, – kik előtt ily nagyszerű hősök emelték a zászlót, kik előtt a hazáért való önfeláldozás ily magasztos példái lebegnek, – kis hitüek, gyávák, a zsarnokság tűrésében meghunyászkodók, a szabadság védelmében ingadozók lenni? Nem; egy nép, melynek kebléből ily magasztos jellemek emelkedtek ki, az a haza- és szabadságszeretetben, az a haza közjavának, életének védelmében csak nagy és dicső lehet. – Erre adott dicső példát Kis Sándor, ezt várja tőletek a haza és ama dicsőnek köztünk élő fenkölt szelleme."
Várhegyi Kálmán gyűjtése - Jövőnk.info