A fentebb már említett 1967-es jelentés szerint a Belügyminisztérium szervei közreműködtek az 1963-as amnesztiarendelet külföldi terjesztésében. Fiktív emigráns szervezet nevében időszaki lapot adtak ki, amelyben az emigráció számos élő problémájával foglalkoztak. A Magyarok Világszövetsége lapjában, a Magyar Hírek-ben közzétett cikket és nyilatkozatot a Szabad Európa Bizottság kiadványaátvette, és bár a maga részéről kommentárt fűzött hozzá, mégis elősegítette szélesebb körű terjesztését. A belügyi szervek kapcsolatot építettek ki több olyan beutazó emigráns újságíróval és íróval, akik alkalmasak és hajlandók is voltak arra, hogy visszatérésük után lojális hangnemben számoljanak be magyarországi tapasztalataikról.
A Politikai Bizottság 1963. május 14-i ülésén értékelte az 1961. júniusi
párthatározat végrehajtását. Úgy ítélték meg, hogy erősödött a Magyarország
iránt lojális vagy nem ellenséges emigránsok tábora, miközben folytatódott a
jobboldali emigráns szervezetek bomlása, belső torzsalkodása. Az emigrációs
politikával foglalkozó szervek által kezdeményezett akciók segítségével
sikerült kompromittálni egyes emigráns vezetőket, mélyíteni az emigráns
politikai vezetők közötti ellentéteket. A magyar szerveknek sikerült önkéntes
hazatérésre bírni és hazatérésük után az együttműködésnek megnyerni 12 ismertebb
emigráns személyiséget. Az emigráció politikai vezető köreiben némi zavart
keltett a Látóhatár című emigráns lap két szerkesztőjének (Vámos Imre,
Horváth Béla) hazatérése, a folyóirat magyarországi megjelenése és különösen
az, hogy a lap a szerzők beleegyezésével külföldön élő magyar írók írásait is
közölte. A Külügyminisztérium és a Magyarok
Világszövetsége ezzel párhuzamosan megkezdte magyar egyesületek
létrehozását azokban az országokban, ahol lojális magyar szervezetek még nem
léteztek, illetve a már működő magyar szervezeteket
propagandaanyag-küldeményekkel látta el.
A kapitalista országokban élő, kivándorolt és emigrált magyarok közötti politikai munka irányítására a jelentés készítői egy bizottság létrehozását javasolták. A kormány a 3204/1963. sz. határozatával létre is hozta a „Külföldön élő magyarok ügyeivel foglalkozó bizottságot”, melynek vezetője a külügyminiszter lett, de helyet kapott benne a Belügyminisztérium képviselője is. A határozat szerint a bizottság feladata volt a nyugati országokban élő, kivándorolt és emigrált magyarok közötti politikai munka irányítása, azok haladó magyar emigráns szervezetekbe való beilleszkedésének elősegítése, a hazatérések megkönnyítése. A Külügyminisztérium ezt követően erősítette a külképviseletek emigrációs munkájának irányítását, néhány követségen külön diplomatát állítottak be az emigránsokkal való foglalkozásra. Esetenként diplomáciai lépések is történtek a jobboldali emigráció támadásainak visszaszorítására.
A Belügyminisztérium 1967. szeptember 30-i – már többször említett – jelentése
nem csupán értékelte az addig elvégzett munkát, de meghatározta a jövőbeni
feladatokat is. Továbbra is fontos
feladatnak tekintették, hogy akadályozzák a reakciós emigráción belül az
egységtörekvések megvalósítását, mindenekelőtt csúcsszervek létrehozását.Úgy vélték, hatékonyabban kell folytatni az ellenséges szervezetek
bomlasztását, elő kell segíteni belső ellentéteik elmélyülését, le kell járatni
exponált vezetőiket, zavarni kell a
szélsőjobboldali (fasiszta, katonai) szervezetek működését, illetve meg kell
akadályozni e szervezetek utánpótlási, „fiatalítási” törekvéseit.
Változatlanul arra törekedtek, hogy felderítsék
a belső reakció és a reakciós emigráció illegális kapcsolatait, és csökkentsék
a reakciós emigráció befolyását, tekintélyét a hazai ellenséges körökben.
A hazai kulturális és propagandaszervekkel együttműködésben céltudatosabban
„ellenlazításra” akarták felhasználni az idegenforgalmat, a külföldi
szakemberekkel való érintkezést, valamint az egyes nevesebb emigráns
értelmiségiekkel meglévő kapcsolatokat. Szükségesnek tartották, hogy – a
lehetőségek szerint a BM rendelkezésére álló speciális eszközökkel is –
közvetlenül segítsék a lojális emigráció szervezeteinek erősödését és
növekedését, illetve megakadályozzák, hogy a zömében politikailag passzív
emigráns rétegekből ellenséges bázist képezzenek. Továbbra is fontos szempont
volt, hogy neves vagy jelentősebb szakképzettséggel rendelkező magyar
származású személyek végleges hazatérését szorgalmazzák.
Az emigráció körében folytatott munka hatékonyságának fokozása céljából
szükségesnek tartották az emigrációval foglalkozó hazai szervek munkájának
fokozott koordinálását, s ezzel kapcsolatban javasolták állandó titkárság
létrehozását a külföldön élő magyarokkal foglalkozó Állami Bizottság (ÁB)
mellett. A titkárság feladata lett volna, hogy összehangolja és operatív módon
segítse az emigráció felé irányuló munkát, szorgalmazza az ÁB határozatainak
végrehajtását.
Az ún. emigrációs politika 1988 decemberéig még többször – a korábbi időszakhoz
képest azonban ritkábban – szerepelt az MSZMP Politikai Bizottsága előtt. Az
1963-as amnesztiarendelet után a testület 1967. december 12-i ülésén
foglalkozott az emigrációs munka helyzetével. Az előterjesztés alapvetően
pozitívan értékelte a korábbi határozatok végrehajtását, de az emigrációs
politika gyakorlati megvalósításában számos hiányosságra is felhívta a
figyelmet. A dokumentum szerint egyebek mellett komoly aggodalomra adott okot
az is, hogy a kiszélesedett kapcsolatokat a nyugati hivatalos szervek
céltudatosan kihasználták fellazítási céljaik érdekében.
Valószínűleg ezzel összefüggésben került sor a belügyminiszter 1967. szeptember
25-i parancsának kiadására, amely úgy rendelkezett, hogy azon személyekről,
akiknek a 24/1966. sz. kormányrendelet szerint nem lehetett beutazóvízumot
adni, mert az ország területén való tartózkodása „az állam érdekeit, a
közrendet, a közbiztonságot sérti vagy veszélyezteti”, tiltó névjegyzéket
kellett összeállítani. A parancs alkalmazása szempontjából a külföldiekkel
azonos elbírálás alá estek azok a külföldön élő, illetve jogellenesen külföldön
tartózkodó személyek is, akik magyar állampolgárságukat sem elbocsátás, sem
megfosztás útján nem vesztették el.
A névjegyzék vezetését, illetve az azzal összefüggő teendők ellátását a parancs
a Külföldieket Ellenőrző Országos
Központi Hivatalra [KEOKH] bízta. A parancs szerint a tiltó névjegyzékbe
folyamatosan fel kellett venni egyebek között a következőket:
– fasiszta, revansista, militarista és
más ellenséges emigráns szervezetek, illetve egyéb, Magyarországgal vagy más
szocialista országgal szemben ellenséges tevékenységet folytató szervezetek
vagy csoportosulások tagjait;
– azokat, akik Magyarországról vagy más szocialista országról ellenséges
tartalmú propagandaanyagot készítettek, terjesztettek, illetve ellenséges
nyilatkozatot tettek;
– a Szabad Európa Rádió, az Amerika Hangja, a Deutsche Welle és a BBC magyar
szekciójának munkatársait;
– akik ellenséges emigráns lapokban publicisztikai tevékenységet folytattak;
– azokat a volt magyar arisztokratákat, nagytőkéseket és földbirtokosokat, a
volt horthysta erőszakszervezetek vezetőit, hivatásos állományú katona-,
rendőr- vagy csendőrtiszteket, akik Magyarországgal szemben ellenséges
tevékenységet végeztek;
– azokat az emigrált, illetve disszidált egyházi személyeket, akik
Magyarországgal szemben ellenségesen viselkedtek;
– akik az 1963-as amnesztiarendelet hatályba lépéséig jogellenesen távoztak
külföldre és olyan bűncselekmény elkövetésével voltak gyanúsíthatók, amelyre
nem terjedt ki a rendelet hatálya.
Baráth Magdolna