„Salló István vésője – a Hargita erdeit vágó – székelyek arcélét, alakját bontogatja jó izzel – az anyagszerűség mértéktartó alkalmazásával.E vidék emberének erőteljes, balladázó kedvét keresve hatol a fába – és egyéni izű világot teremt, ahol minden forma és minden vésőnyom népies tömörséggel adja vissza az alkotó elképzeléseit.” (Kovács Dénes)
Salló István (1932. március 3.–2003. szeptember 30.) Szobrász, író, közéleti személyiség, a '60-as '70-es években Csíkszereda kulturális életének egyik meghatározó egyénisége. Csíkszögödön született, gyermekkora a világháború, a menekülések és a változások viharában telt el. Középiskolai tanulmányait a Csíkszeredai gimnáziumban végezte, majd a Csíksomlyói Tanítóképzőben pedagógiai oklevelet szerzett.
1951–1959 között Gyimesközéplokon, Csíkszentimrén és Csíkdánfalván tanított. Fiatalon lett a Hargita megyei művelődési élet szervezője, majd 1959-től a Csík rajoni Művelődési Ház vezetője. A népi kultúra megmentésén fáradozó művészek és művészeti közösségek körében dolgozott. Szellemi mesterei az építész-író Kös Károly, a festő Nagy Imre, a szobrász Szervátiusz Jenő voltak.
Mint mondja kedélyesen, a "szervatius" szolgálatot jelent, ezért mestere után - úgy érezte már kisgyermek korától, mióta csak fát és bicskát fogott a kezébe - neki is kötelessége ez az Istennek tetsző hazaszolgálat!
1968–1978 között a Hargita Megye Népi Alkotások Házának volt igazgatója. Munkatársaival a kisebbségi sors engedte lehetőségek teljes kihasználásával küzdött a székely népi hagyományok feltárásán, közreadásán és megmentésén. Irányításával népi színjátszó csoportok, tánccsoportok, népi zenekarok, énekesek és szavalók tevékenykedtek. Az alkotó népművészek számára rendszeresen kiállításokat szervezett. Néprajzi kiadványok megjelentetését támogatta és szerkesztette. 1978-ban jelent meg a Kardalus Jánossal közösen összeállított album, a Kapuk és kerítések Hargita megyében, amely a hajdani Csíkszék és Udvarhelyszék fafaragó mesterségének és művészetének gazdag bemutatása.
Irodalmi munkásságában kisregények, elbeszélések, gyermekversek, mesék és népi színművek szerepelnek, ugyanakkor szakcikkei jelentek meg újságokban és művelődési folyóíratokban.
A Márton Áron Gimnázium himnusza, valamint a csíkszeredai jégkorongozók indulója a Hajrá fiúk! című hokihimnusz szövegének szerzője.
Kora ifjúságától minden szabadidéjét a szobrászatnak szentelte, a kezdeti nehézségekről így vall:
„Készségeim és vágyaim hiába vonzottak a művészi pályára, ez az erdélyi végeken elérhetetlennek tűnt. A gyimesi csángók tanítójaként viszont végtelen tere nyílt az önképzésnek, a minden szabadidőt kitöltő faragásnak.”
Első művészi sikere a katonaságához kapcsolódik. 1954-ben a katona-művészek országos pályázatán harmadik díjjal tüntették ki. Szabadiskolákban ismerkedett meg a szobrászattal. Mint fafaragó, témáit a székely nép életéből és balladavilágából merítette. Fa domborművein történelmi témák, irodalmi művek, népköltészeti emlékek elevenednek meg, amelyek általában keretbe foglalt aprólékos kidolgozottságú alkotások.
„Alakjaim, legyenek vesztett vagy győztes csaták, népballadák hősei, legyenek bár hétköznapi kenyérkereső apák, kenyérszelő asszonyok, neves vagy névtelen őseink, ők az emberélet világfájának gyökerei. Valamennyien e fa alatt élünk. Úgy érzem a sors bízta rám, hogy e gyökeret mindannyiunk gazdagodására vésőmmel bontogassam”.
1958-tól rendszeresen kiállító művész volt. Munkái több közös és egyéni tárlaton szerepeltek. Jelentős részük múzeumokba, művelődési házakba, iskolákba, könyvtárakba és magángyűjteménybe került.
1978-ban telepedett át Tatabányára. Művészetét itthon elismerték, 1987-ben Csoma város díszpolgárává avatták. Több kiállításon is részt vett, számos domborművét, domborműsorozatát helyezték el közösségi épületek belső terein, illetve emlékoszlopát, kapuját allították fel köztéren.
Az Árpád-házi királyokról készült dombormű-sorozata a magyar múlt megismerése felé irányít. A 23 király képmását ábrázoló alkotást a tatabányai városháza disztermében helyezték el.
2000-ben a millennium évében, a magyar keresztény királyság ezeréves évfordulójára készült el a Szent Koronát felajánló Szent Istvánt, és a gyermek Jézust karján tartó Máriát ábrázoló alkotása.
Salló István 2003. szeptember 30-án hunyt el Tatabányán. Életéről, munkásságáról készített portréfilmet Jánosi Antal rendező, Fába álmodott ezer évünk címmel.
Érdemes egtekinteni, ebben körültekintően vall anekdótikus hangnemben életében zajló tragikus történelmi eseményekről amiket átélt és áldott fiairól, akik a jövő reménységei közé tartoznak, mivel úgy nevelte őket.
Példaértékű!!!
Várhegyi Kálmán - Jövőnk.info