Jövőnk.infó megjegyzés: Kedves Olvasóink, Sütő Gábor nyugalmazott nagykövet és közíró a KAPU c. folyóirat 2014/3 számában megjelent írását négy részre bontva közöljük.
Mozgalmunk nem osztja teljes egészében az író látásmódját, de nagyon sok gondolatban egyetértünk és ezek a meglátások mindenképpen érdemesek arra, hogy megjelenjenek az oldalunkon.
Méltatlan állampolgárainkról
és a magyarságtudatról
(AVAGY A VÁLASZTÁS EGYIK FONTOS TÉTJÉRŐL)
4/1 rész
A Miniszterelnök a rezsicsökkentés védelmét célul tűző Magyar Csapat megszervezésére hívó körlevelében így fogalmazott: „Mi, akik ehhez a csapathoz tartozunk, úgy gondoljuk, hogy a magyarok nem másodrendű állampolgárok Európában”.
Nyugodtan mondhatom, sokmilliomod-magammal teljes mértékben azonosulunk szavaival. Mondanivalómat nem is neki címzem, hiszen széleskörű konkrét tájékozottsággal rendelkezik, s tisztában van mindazzal is, ami itt következik. Nem tisztem értelmezni és magyarázni a kijelentéseit sem – bár ez már szinte sporttá vált, főleg az ellenzék körében – mégis úgy vélem, nem véletlenül fogalmazott így. Bizonyosan látja, számos jel utal rá, hogy az Európai Unió szemében kimondatlanul, de gyakorlatilag másodrendűek (ha nem harmadrendűek, s netán még vad ázsiaiak is) vagyunk. Ennek egyetlen oka van, éspedig, hogy Magyarországon is másodrendűek vagyunk!
A kormány semlegesítette a hazai, jórészt nemzetidegen ellenzék, valamint a külföldi politikai ellenfelek folyamatos és elvadult támadásait, a multinacionális tőke uralmának keretei között is tanúsított bizonyos szociális érzékenységet, ennél fogva népszerűbbé vált. A kormány tagadhatatlan erőfeszítései és eredményei ellenére, valami, de inkább valakik miatt, nemzetünk mégis sorvad, országunk vesztegel, népünk rosszabbul él, mint a múlt rendszerben, egészségi állapota és műveltségi szintje, de még a létbiztonsága is olyan ijesztően süllyed, hogy emögött nem is nehezen feltérképezhető háttérhatalmi tudatosságot kell látnunk. S amíg csak e helyzet fennmarad, másodrendűek maradunk az EU-ban, a világban, sőt – ha nem leszünk észnél – törvényszerűen még lejjebb csúszunk.
A saját hazánkban is!
Vitathatatlan tehát, hogy a fentiek orvoslása képezi az országunk, népünk, nemzetünk előtt álló mindenekelőtt megoldandó történelmi feladatot! Mellette eltörpül az egyébként kulcsfontosságú rezsi-csata is. Folytatnunk kell és meg kell nyernünk a rezsi-csatát, az idegen érdekeket és szellemiséget követő bankok elleni harcot. S ha a kormány és a nép továbbra is összefog, meg is nyerjük. Ám közös tragédiánk, hogy úgy ez a megelőlegezett győzelem, mint minden más siker majdhogynem hiábavaló lesz, ha mások fölözik le őket, s a magyarok továbbra is másodrendű állampolgárok maradnak a saját országukban. Legyen ennek tudatában mindenki, aki felelősséget érez a magyar nemzetért, különösen azok, akik jelenleg viselik is e felelősséget, lévén, hogy szavazatinkkal végrehajtó posztokra állítottuk őket.
E súlyos helyzetet egyre többen látjuk, tenni is akarunk ellene, képesek is lennénk rá, ám mégis alig tehetünk valamit. Még a véleményünket sem mondhatjuk el szabadon, mert a háttérhatalmi új uralkodó osztállyá szerveződött méltatlan állampolgáraink, és a befolyásuk alá kerülő kormányszervek azonnal fenyegetően lépnek fel: rasszistának, antiszemitának, nacionalistának, szélsőségesnek nyilvánítanak bennünket, de még e nemzetidegen új osztály által kierőszakolt törvénytelen törvény is lecsap ránk. Ugyanakkor méltatlan állampolgáraink, nevezzük is meg, kikről van szó: a rasszista zsidó és cigány vezetők, s az őket ajnározó neoliberális politikusok, teljes szabadsággal terjesztik magyarellenes rágalmaikat itthon és a világban, s nemcsak hagyják, ösztönzik is, hogy a társadalomellenes elemek garázdálkodjanak, megfélemlítsék a rendet, nyugalmat kívánó, a munkájukat tisztességgel végezni és a gyümölcsét élvezni akaró magyar állampolgárokat.
A mindehhez társuló és megkérdőjelezendő kormányzati segédlet miatt a közéletünket eluraló, az állampolgári kötelezettséget semmibe vevő, a végletekig erőltetett antiszemitázás és holokausztozás közben az illetékes vezetők és hatóságok figyelme már nem terjed ki a legveszélyesebb jelenségre. Egyes kisebbségi-mássági állampolgáraink és szervezeteik, a neoliberális pártok hazai képviselőivel karöltve, a demokráciával visszaélve, általános (divatos szóval élve: egészpályás) támadást folytatnak a magyarság ellen, ideértve az őket folyamatosan előnyben részesítő kormányt is. Külföldet is mozgósítják, haza- és nemzetáruló politikát folytatnak Brüsszeltől Tel-Avivon és Washingtonon át Bécsig. Nem tartják tiszteletben népünk hagyományait, nem szolidárisak vele, lekicsinylik, lenézik, támadják, elárulják, miközben folyamatosan olyan előnyöket élveznek, amelyekre a magyarság többsége csak áhítozhat. A rasszista vezetők és kijáróik az állampolgári magatartásukkal egyáltalán nem szolgálnak rá az egyre szélesedő kivételezésekre, előjogokra. Ám mégis éppen ők követelnek még többet és többet, s tehetik, mert akiket lánglelkű költőnk „belső bitangoknak” nevezett, segédkeznek nekik a saját nemzetükkel szemben. Nemrég az Élet és Irodalom január 31-i számát böngésztem. „És”-nek csúfolják, mivel sem élet, sem irodalom nincs benne, de mostanra az „És” is eltűnt, s csak holokauszt maradt benne. Hoz azonban egy megállapítást, amely – bár az „És” nem azokra vonatkoztatja, akikre én – találóan minősíti a helyzetet: „a közös állampolgárság okán nehogy már ki kelljen állni hétpróbás gazemberek mellett is”.
Határainkon túlra tekintve, a jövőre vonatkozóan félelmetes, hogy a szomszédjainknál nem látunk ennyi és ily nyíltan tevékenykedő megélhetési hazaárulót. Ha a külföldről is támogatott „belső bitangok” ereje növekszik – márpedig kormányszerveink nemtörődömsége miatt alig tornyosulnak előttük akadályok – megkérdőjeleződik nemzetünk jövője. Ezek nem puszta szavak, mert ugyanakkor szomszédaink nacionalista alapon sokkal jobban összetartanak, és érezhetően távlati magyarellenes célokat is követnek, és e két folyamat egymást erősíti. A rendszerváltáskor öt szomszédunk volt, ma hét van, s mindegyikben elnyomott magyar kisebbségek élnek. Németh Zsoltnak, a Külügyminisztérium politikai államtitkárának a földrajzi tényeket felülíró parlamenti kijelentése szerint azonban nem hét, hanem nyolc szomszédunk van; Izrael a nyolcadik. Szerinte Izrael akkor is határos velünk, ha nem határos! De álmélkodhatunk azon is, hogy a Külügyminisztérium jelenlegi vezetői között minden jel szerint nincs egyedül a véleményével. Közvéleményünk hosszú évek óta döbbenettel tapasztalhatja, hogy a Külügyminisztérium messze nem követi kellő szinten a magyar kisebbségek kifejezett elnyomását, fenyegetését, bántalmazását. Nem meri kimondani, hogy kétoldali viszonyunk az ottani magyarság helyzetének a függvénye, politikává emelni pedig egyáltalán nem meri. Ugyanakkor érzelemmel és nagy átéléssel fogalmazott közleményeiben ítéli el, ha a palesztinok kövekkel, parittyákkal mernek védekezni Izrael bulldózerrel, tankokkal, rakétákkal elkövetett sorozatos agresszióival szemben. Sokan élcelődnek mostanában a kettős mérce alkalmazásán, ám a Külügyminisztérium Izraellel kapcsolatos állásfoglalásait ezzel nem vádolhatják. Ott minden tévedés kizárva, nincs semmiféle kettős mérce, csakis izraelpárti. Immár hosszú évek óta! De meddig még?
A világban, főként az EU-ban is terjednek a hasonló jelenségek, de nálunk uralkodóvá váltak; sehol nem tapasztalható ennyi és ilyen mérvű nemzetellenes cselekedett és hazaárulás.
Mint mindennek, ennek is megvannak az okai. Messzire kellene visszanyúlni és igen hosszadalmas lenne az okok kifejtése, de az érthetőség kedvéért az alapvető vonatkozásán mégis érdemes vázlatosan átfutni.
Elterjedt vélemény, hogy nincs egységes magyar nemzet, mert viharos történelmünk során többször nagy számban települtek be idegenek, akik nem magyar nemzetben gondolkodtak, s leszármazottjaiknak sincs magyarságtudatuk, bár magyarul beszélnek. A békésen hasonuló és állampolgári magatartásból, sőt magyarságtudatból jelesre vizsgázó kunok és a jászok kivételt képeznek. De befogadtunk mindenki mást is, aki csak jött. Az Árpád-házi királyok kihalása után félévezredig osztrák uralom alatt éltűnk, sok sváb és szász betelepítésére került sor. Évszázadokon keresztül folyt a tótok és az oláhok beszivárgása, ami nagymértékben a magyar arisztokrácia hibája, mert olcsó munkaerőt keresett. Saját kezdeményezésből folyamatosan áramlottak a cigányok és a zsidók is. Találkozni olyan állításokkal, hogy az utóbbiak sok képviselője azért viselkedik kifejezetten ellenségként, mert eleve nemzetidegen; neki ez a nép nem sajátja, sőt éppen azért jött ide, mert az országát akarja. Megkövetelhető-e mindezektől a magyarságtudat? – kérdezik, de úgy, hogy eleve tagadó választ feltételeznek. Lehet, hogy nem szabad kötelező igennel válaszolni e kérdésre, de kivétel nélkül minden magyarországi lakostól meg lehet és meg is kell követelni a felelős magyar-állampolgári magatartást.
Mindenellett tagadhatatlan, hogy van egységes magyar nemzet, annak ellenére is, hogy a bennünk veszélyes versenytársat látó nyugati nagyhatalmak Trianonban szétszabdalták. Az eredeti lakhelyükön megmaradt, de Trianon miatt magukat külföldön találó nemzettársaink a nemzetünk részét képezik, nem mondhatunk le egymásról, bár mind a nyugati államok, mind a szomszéd országok ma is erre játszanak. Igaz, és sajnálatos az is, hogy a Kárpát-medencében, s általában a külföldön élő magyarokra nem mindig jellemző az összetartás nemzeti alapon. Ezzel szemben a vélt kiválasztottságon alapuló, mindenki mást lebecsülő faji (mert nemzetinek nem nevezhető) és megélhetési érdekszövetség a hazánkat célországnak tekintő nemzetközi zsidóságnak olyannyira sajátja, hogy mára átcsapott nyílt és sajnálatos módon megtűrt magyarellenes rasszizmusba.
4/1. Folytatjuk…
Sütő Gábor - nyugalmazott nagykövet és közíró
(Megjelent a KAPU c. folyóirat 2014/3 számában)