A csahossági próbát az olyan emberen alkalmazzák, aki váratlanul jelent meg a közélet színterén és már adva van, amikor a zsidóság észreveszi, csak igazolásra vár. A legtöbb zsidócsahost azonban ők maguk emelik ki az ismeretlenség homályából. Ifjúkorától fogva nevelik, tolják mindig magasabbra, amíg hasznát nem vehetik. A zsidócsahosnak való tehetséget már pályája kezdeten fölismeri a zsidóság; azon túl soha meg nem szűnő éberséggel segíti lépésről lépésre; dicsőíti, magasztalja, csinál belőle országos, európai vagy világtörténeti nagyságot. A gyermekkorától fogva nevelt zsidócsahosnak mintapéldája Ady Endre. Fölismertek már diákkorában, körülvettek zsidó barátokkal, s úgy elnyomorították lelkét, hogy ellensége lett a saját fajának. Amikor meghalt, az Egyenlőség dicsekedve írta le idomításának történetét.
Az utolsó 25 esztendőnek minden közéleti szerepvivője kivétel nélkül (persze akad szép számmal arcát adó zsidó is közöttük) zsidócsahos volt, mégpedig közülük is a legátkosabb emlékűek az országos és európai hírű politikai pártvezérek. Hiszen a 20.század törekvése mostanra csúcsosodott ki igazán. Azt, hogy mit pusztítottak ezek a mesterségesen fölmagasztalt, önhitt történeti nagyságok fajtájuk jövőjén, kifejezni nem elég erőteljes még a mi tényleg kifejező nyelvünk sem. Szinte kimondhatatlan, leírhatatlan. Az elmúlt évtizedek politikusai közül egy sem jutott volna ahhoz a jelentőséghez, amit elért, ha nem a zsidóság nevelte volna. A saját fajtájukat érintő kérdésekben százféleképpen gondolkodtak ezek a fajtagadók, sőt országpusztító dulakodást folytattak szüntelenül, de a zsidóságot illetőleg sohasem volt közöttük nézeteltérés, annak a javára mindig egyetértően cselekedtek. Hírnevük és tekintélyük semmi arányban sincs egyéni tehetségükkel, sem azokkal a szolgálatokkal, amiket saját magyar fajtájuk érdekében tehettek volna, nagyságuk híre viszont egyenes arányban van azzal, hogy mennyit használtak a zsidó élősdiségnek. A zsidócsahosokat állandóan ellenőrzi a zsidóság. Egyikben sem bízik olyan vakon, hogy egészen a maga fejére hagyná. A legcsekélyebb kezdemény láttára, ami ártani látszik a zsidó élősdiségnek, iziben rátámadnak a zsidócsahosra és nyilatkozatra bírják parlamentben vagy sajtóban. Ha sejtésüket igazolja a zsidócsahos magaviselete, akkor a társadalmi, parlamenti és a sajtótámadásnak olyan orkánját zúdítják rá, hogy az iszonyodva siet visszacsinálni mindent, amit bűnéül róttak és rimánkodó nyilatkozatban igyekszik eloszlatni a félreértést. Ha nem teszi, vagy már nem teheti, irgalmatlanul félrelökik. Így buktatták meg annak idején a Wekerle-kormányt (1909-ben) a jövedelemarányosan emelkedő adókulcsokra vonatkozó törvények miatt, így riasztottak meg a forradalom kitörésekor Balthazár Dezsőt királypárti nyilatkozata miatt stb. A zsidócsahos rendszerint idejében észre szokott térni, mihelyt megjelenik nála a félelmetes szimatzsidó, a fúrószemű sajtóterrorista, hogy magyarázatot kérjen ballépése miatt. Nagyon érdekes volt a zsidóság magatartása, amikor a zsidóbolsevizmus bukása után a "liberális" korszak zsidócsahosai kezdtek visszaszállingózni a közéleti szerepléshez. Különleges helyzet volt ez, amiben még nem volt része a zsidóságnak. A magyar levegő még fülledt volt a zsidó rémuralom vérszagától (1919), az egész ország tele volt a keresztény és nemzeti megújhodás lármájával. A zsidóságnak sohasem volt inkább szüksége megbízható zsidócsahosokra, mint a kommunizmusra következő korszak várható válságai közepette. Legelőször persze az évtizedes múltú, sokszorosan kipróbált zsidócsahosokra kellett gondolniuk. De minden okuk megvolt, hogy ezekben se bízzanak föltétlenül: elvégre kinek nem nyitották föl a szemét a lefolyt események iszonyú tanulságai, ha csak egy parányi nyitottsága, rugalmassága is van az emberi agyvelőnek? Hiszen a zsidó rémuralom idejében még a kivégzésnek is gajdesz (keresztényhalál) volt az azonos értelmű kifejezése, annyira a gojok bőrére ment az egész dáridó. Bizony nem lett volna okos dolog az adott helyzetben próba nélkül megbízni, még a legmegátalkodottabb zsidócsahosban sem. Nem is tették, minthogy a zsidók semmit sem tesznek vaktában. Mielőtt akárkit pártfogásukba vettek volna a régi zsidócsahosok közül, mielőtt elkezdtek volna érdekükben a szokásos sajtókoncertet, amivel az illetőt ismét tekintélyhez segítik, újra alávetették mindegyiket a csahossági próbának, mintha csupa új emberek lettek volna. Egyik-másikat még az ország határán kívül, Ausztriában, Svájcban megnyilatkoztatták: mi a véleménye a zsidóságról? Nagyatádi Szabó Istvántól föl a nagy grófokig, Andrássy Gyuláig, Apponyi Albertig minden számba vehető közéleti férfiúnak nyilatkoznia kellett. És íme! A liberális zsidócsahosok egytől-egyig a régi nótát fújták meg most is! Majd a csuda ette meg az embereket bámulatukban, jórészt még magukat a zsidókat is, hogyan lehetséges ez, hát ezek még most se tanultak volna? Horthy sem! Milyen érdekes a mai Horthy-kultusz felélesztése! kik is asszisztálnak hozzá? Jobbik, Fidesz segédlettel, hatalmas népfelmérések hatására, a fehérlovas-romantika érzelmeire hatón!
A zsidócsahosok lélektana
Egy nagyon érdekes fejezetéhez jutottunk itt el, amire részletesebben kell kitérnünk. Az idézett közéleti példák, de még kinek-kinek a saját személyes tapasztalatai is, azt igazolják, hogy a zsidócsahosság olyan feloldozhatatlan lelki kapcsolat a zsidó élősdiség és a zsidócsahosok között, amire nem ismer példát a történelem! Ha puszta barátság, szövetség vagy érdektársulás volna, érthető lenne, de nem az, s így teljesen érthetetlen az a párját ritkító szívósság, megátalkodottság és odaadás, amellyel a régi kipróbált zsidócsahosok kitartanak a zsidó élősdiség mellett, felülkerekedve a józan belátás tanácsán, az egyéni és faji fönnmaradás életösztönén. A zsidócsahosság és zsidó élősdiség viszonya nem is barátság, szövetség, pártállás vagy puszta érdektársulás, hanem a folytonos megigézettség állapota, megerősítve a félelem és az anyagi függés eszközei által. Az egyenrangú tényezők kapcsolata, amely pusztán meggyőződésen, érzelmi közösségen, szabad elhatározáson alapszik, többnyire annál lazább, annál inkább bíráló és annál bomlékonyabb, minél régibb. A zsidócsahos ellenben annál szolgálatkészebb, minél régebb idő óta van befogva, mert hosszabb gyakorlat után inkább érezteti hatását a fegyelmező lelki kényszerítés, mint rövidebb idő után. Ez minden ismétlődő lelki folyamatnál így van. A zsidócsahosság az egyik oldalon öntudatlan függés, a másikon tudatos irányítás.Éppen azért olyan állhatatos, mivel az egyik részén öntudatlan, a másikon tudatos. Olyanforma ez a viszony, mint a médium és a hipnotizőr között, amelyet a pszichológiában raportnak neveznek; csakhogy nem olyan merev, mint a hipnózisban. Egyébként a különbség nem minőségi, csak fokozati. Nem merném állítani, hogy a zsidócsahos állandóan sugalmazott magatartását az egyszerű szóbeli ráhatással maradék nélkül meg lehetne magyarázni. Más, un. okkult lelki hatások is működnek itt, amelyek ellenállhatatlan erővel sugároznak ki az óriási akaraterejű zsidó agyból és megragadják, lenyűgözik, átformálják a tehetetlen goj egész lelki világát, különösen személyes érintkezés útján. Bármiként legyen a dolog, annyi kétségtelen, hogy a zsidócsahos nem pártember, hanem médium, álláspontja nem meggyőződésén, hanem lelki beállítódáson alapszik. Végül elveszti minden józan eszét és önálló akaratát, és valósággal lesi, kitalálja parancsolója gondolatát. S miközben az egyik médium kineveti a másikat, hogy mennyire szolgaian teljesíti a hipnotizőr utasításait, arról sejtelme sincs, hogy éppen olyan raportban van: Egyforma lekicsinyléssel fitymálják egymást az ellentétes pártok élén föllovalt zsidócsahosok. Az idősebb zsidócsahosok raportja már nem is normális fizikai tünemény többé, hanem elmekórtani jelenség. A felsőséges zsidó sugalmazás igézetének többé-kevésbé ki van téve minden normális ember, de ezek a szánalmasan megfegyelmezett, járomba tört öreg alakok már olyanok, mint a járókelő beszélőgépek. Ezeknél már hiábavaló minden szép szó, meggyőzés vagy tanulság. Révült ábrázattal, agyvelőtelenül járnak. Fél szemük állandóan parancsolójuk ábrázatára szegeződik, és beszélnek, cselekednek, marakodnak a kapott irányítás szerint. A megrögzött zsidócsahosok örökre elvesztek a fertőzött társadalom számára: valljanak bár akármilyen tetszetős elveket, beszeljenek bárminő csodás zenével, akaratuk nem szegődhet a zsidó élősdiség ellen soha. A zsidócsahosok kitenyésztésében a zsidósugalmazásnak mindig elsőrendű szerepe van. Vannak emberek, akik már születésüknél fogva alkalmasak arra, hogy zsidócsahosok legyenek egész életükben. Olyan már a lelkiségük, idegalkatuk, hogy képtelenek ellenállni a zsidó befolyásoló erőnek. Ezek aztán tehetetlenül sodrodnak bele a zsidó sugalmazás hálójába, ha a zsidó élősdiség hasznavehetőnek találja őket valamilyen feladatra.
Magától vetődik fel itt a hátborzongató kérdés: ha már a zsidó csahosságra veleszületett alkalmassága van a léleknek, lehetséges-e egyáltalán, hogy a zsidócsahosok sokasága kevesebb lehet valaha? Valóban úgy tetszik, hogy maga a természet rendelte a zsidóságot a társadalompusztításra, midőn a zsidó fajnak sátáni igéző erőt, a gojoknak viszont nagyobb fokú megigézhetőséget fejlesztett ki fajiságukban? A helyzet bizony eléggé kilátástalan a gojokra, annál inkább, minél erőteljesebben hajlamosak veleszületetten, fajilag a zsidókórságra; viszont a zsidóságnak annál biztatóbb a helyzete, mert boszorkányos tehetsége a világ minden fajtájával szemben, elvitathatatlan valóság. És mégis van némelykor egy résút. Mindenféle hipnózisnál nagy akadály az az ellenszenv, amely valami titkon fölgerjed a hipnotizőr és médiuma között. A legügyesebb hipnotizőr is nagyon nehezen, vagy egyáltalában nem ejtheti meg az olyan egyént, aki gyűlölettel van iránta eltelve. A zsidó igézet is egy neme a hipnózisnak és ennek is csak egyetlen hathatós akadálya lehet: a zsidógyűlölet. Ebben van a zsidóellenes agitáció lélektani és szociológiai tudományos alátámasztása. Azon kormányok, amelyek különböző liberális ürügyekkel a zsidóellenes propagandát korlátozzák, tulajdonképpen azt az egyetlen hathatós védelmet semmisítik meg, ami a zsidócsahosságra hajlamos egyéneket megmentheti a zsidó befolyásolás hatalmától: a zsidógyűlöletet.
Utóirat
Talán így már érthetőbbé válik, miért játszik mozgalmunkban főszerepet a kereszténység, a szeretet vallása, a szabadság hite; az Igazság – az Igazságosság fegyvernemei. Ez a mi igazi erőnk eme gonoszság felett, Testvéreim. Ezt kell megértenetek! Mi nem valamiféle bigott szektariánus rendet akarunk ráerőszakolni a magyarságra és a félszeg népekre, nemzetekre. Mi fegyvert kovácsolunk és adunk a lelki küzdelmekhez kezetekbe, igazi fegyvert!
DJK – Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Kiss Sándor – Várhegyi Kálmán