Az alábbi megható történetet egy kedves olvasónktól kaptuk, ezúton is gratulálunk az eb megleléséhez. Aki keres, az talál!
Egy hetes távollét után Sámán, a németjuhász megkerült és épségben haza hoztuk!
A Szilveszter vidámra sikeredett, mégis szomorúság lett úrrá az egész
családon másnap, amikor is kiderült, hogy a család kedvence, Sámán,
valószínűleg megijedt a szomszédok tűzijátékozásától és elszökött.
Néhány órával később már tudták a helyi vadőrök, az ismerősök és a
Facebook-on is sokan megosztották az eltűnés hírét.
Négy nap telt el, a család, a barátok, az ismerősök egy emberként
szurkoltak, mikor végre információt kaptunk a kutya hollétéről. Vésztői
motorosok értesítettek bennünket, hogy a Sebes-Körös túloldalán látták,
tehát valószínűleg az újirázi, vagy a Szeghalomra vezető vasúti hídon
átkelt a folyón.
Fél órán belül egy ismerős jóvoltából az újirázi
gátőrháznál voltunk, de a "kedves" gátőr az "esőre" hivatkozva nem volt
hajlandó felengedni bennünket a gátra, így kénytelenek voltunk Szeghalom
felé visszakerülni. Kata és én a vasúti hídon gyalog átkeltünk, majd
Újiráz felé vettük az irányt. A kocsi csak nagyjából 3 kilométerrel
később, melyet felváltva gyalog és futva tettünk meg, ért utol
bennünket. Ekkor már délután negyed 5-öt ütött az óra, tehát maradt
negyed óránk a sötétedésig. Ez a nap sikertelenül zárult és nagyon
csalódottak voltunk.
Másnap reggel 8 órakor, újult erővel, Laci
és én biciklire pattantunk és neki vágtunk a határnak. A következő
útvonalat jártuk be:
Vésztő Perecesi utca -> Sebes-Körös gát
"kék bódé" -> Újiráz híd -> Sebes-Körös gát ~vasúti híd ->
Csökmő -> Újiráz (közúton) -> Sebes-Körös gát ~vasúti híd ... itt
találkoztunk egy csökmői vadásszal, akinek a jelleme, a hozzáállása
rendkívüli emberségről és segítőkészségről tanúskodott: elmondta, hogy
látta a kutyát az előző nap és miattunk körbe telefonálta a
vadásztársait, az ismerőseit és biztosított bennünket, hogy amint új
információval tud szolgálni nekünk, rögtön értesít bennünket, majd a
kocsijára felpakoltuk a biciklijeinket és kivitt a Vidra-tanyáig ->
innen pedig közúton haza tekertünk Vésztőre.
Az új
információnak köszönhetően ("a kutya él és jól van, valahol...") nem
adtuk fel a reményt, ma reggel felhívtam egy másik csökmői vadászt,
akinek a telefonszámát útközben szereztük meg, s tájékoztattam a kutya
eltűnéséről. Fél órán belül háromszor hívott vissza az úriember, aki
szintén rendkívül segítőkésznek bizonyult. Az ő információja alapján
délelőtt 10 órakor sikerült elindulnunk a kutyáért Csökmőre. A
furikázásért köszönet jár Janinak, mire jók a régi barátok?!
Sajnos Csökmőn nem találtuk meg a kutyát, így picit okoskodnunk kellett
és egy fél információ alapján elindultunk a 47-es úton Szeghalom
irányába. A katolikus temető mellett közmunkások dolgoztak, akik látták
az ebet "befelé" szaladni, így eldöntöttük, hogy felmegyünk a
Sebes-Körös gátra, hátha onnan többet láthatunk majd. Ez a terv ismét
nem járt sikerrel, mivel a gát és az ártér is egyaránt le voltak zárva.
Visszamentünk hát a katolikus temetőhöz és elindultunk gyalog a csapás
irányába. Amikor már nyakig sárosak voltunk és kezdett elhalványulni a
remény, ismét megcsörrent a telefon: az első vadász hívott, megtalálták a
kutyát, siessünk! Miután kifutottunk a szántóföld közepéről (...),
kocsiba pattantunk és követtük a vadász úr kocsiját. Elvezetett minket
Szeghalom és Csökmő közé egy hatalmas telephelyen (tanyán) keresztül a
Sebes-Körös mentén elterülő szántóföldek felé. Végre megpillantottuk
Sámánt, aki határozottan ott hagyott bennünket a fenébe, nem hallgatott a
hangunkra, rettentően meg volt ijedve.
Két terepjáróval, egy
személyautóval és egy vizslával üldöztük a kutyát, sikertelenül. Szem
elől tévesztettük, eltűnt a nádasban, a vadászok is kezdték feladni.
Negyed órával később és úgy 3-5 kilométerrel távolabb, a fent említett
tanyán találtuk meg újra, amikor végre kerítések közé került és feladta a
küzdelmet. Lefeküdt a pajta tövébe és Lacinak sikerült megfognia és
kissé megnyugtatnia. Az én hangomat jobban ismerte, így még boldogabb
lett, amikor meglátott és végre visszaülhettünk a kocsiba, de immáron
Sámán társaságában!
A három nap összesen körülbelül 220
kilométernyi kocsikázást, biciklizést sétát és futást; valamint vegyesen izgalmat,
bánatot, csalódottságot és reményt foglalt magában. Feladtuk? Egy percre
sem. Megérte küzdeni érte és újra egy boldog kutya vár minket a kapuban
minden nap! Egy dologra lennék kíváncsi: ha lett volna egy lenullázott
kilométer számláló a lábán, vajon mennyi lenne most a számlapon?!
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki megosztotta a
felhívásunkat, aki velünk együtt izgult és elsősorban szeretném
kifejezni hálánkat azoknak a vadászoknak, akik időt és pénzt nem
sajnálva segítettek egy ilyen helyzetben!!!