Nehéz igazságosnak lenni az igazságtalanság iránt érzett ellenszenvükből fakadóan. Ha a hitünk szerinti igazságozságra törekszünk, az gyakrabban vezet komoly tévedéshez, mint sem. Ennek az oka, hogy az Igazság messze az igazságozság mögött rejlik, amit nehéz megtalálni, hacsak nem vagyunk a legnagyobb bölcsességgel megáldva.
Ha viszont az ember saját maga nem is találja az Igazságot, még mindig nyitva áll egy út: másokkal tanácskozhat. Még az is helyesen elemezheti a másik eseteit, aki sohasem remélheti, hogy eléri az Igazságot. Úgy van ez, mint a go-játéknál: "A nézők többet látnak, mint a játékosok." Ahogy a közmondás tartja: "Aki mindent egyedül talál ki, annak biztos, hogy nincs igaza." Ezt úgy kerülhetjük el legjobban, ha másokkal is tanácskozunk. Ha úgy tanulunk, hogy olvasunk, vagy meghallgatunk másokat, akkor az éppen azt jelenti, hogy a bölcs öregek tanításait követjük.
***
Egy jó nevű kardforgató hajlott korában a következőket mondta: "Az egész életen át tartó gyakorlásnak különböző szintjei vannak. A tapasztalatlan nem megy semmire, akármilyen gyakorlásra is adja a fejét. Jártassága csekélynek látszik mind mások, mind pedig a saját szemében. Az ilyen jártasságnak azonban semmi hasznát nem lehet venni. A következő szinten az ember már meglehetősen képzett - bár még nem teljesen használható -, de nincs megelégedve szakértelmével, és már látja mások esetlenségét is. Míg a jól képzettek, akiknek a tudása használható, a művészet minden cseppjét sajátjuknak tekintik, büszkék szakértelmükre, és elszomorodnak mások tökéletlensége láttán.
A jól képzettek fölött állók tudatlannak tettetik magukat, holott mások már észreveszik valós értékeiket. Általában idáig lehet eljutni mindenféle művészetben. Amikor az ember egy művészet végső szakaszába érkezik, egy mindenek fölött álló birodalomba jut, amely jóval efölött a szint fölött helyezkedik el. Ha egyszer elmélyült a művészetben, örökké tudatában lesz annak, hogy tudása sohasem kielégítő; felfedezi, hogy a művészet gyakorlásának soha nincs vége. Így éli életét a mester: tökéletlenségének tudatában, soha még legutolsó napján sem elégszik meg tudásával, nem viselkedik se önhitten, se leereszkedően másokkal.
Úgy mondják, Jajgú mester egyszer kifejtette: "Azt nem tudom, hogyan kell legyőzni másokat, csak azt, hogyan kell saját magamat." Az egész életen át tartó keresésnek soha nincs vége; a mindennapos gyakorlás során napról napra fejlődnünk kell, miközben egész életutunk alatt a tökéletességre törekszünk."
Szamurájok kódexe