A minap került megrendezésre a Pax Hungarica Mozgalom és a Magyar Nemzeti Arcvonal közös túrája a Tenkesen, amely egyúttal a bajtársiasságra akart rámutatni, mint az egyik legnagyobb összetartó erőre. A reggeli órákban gyülekeztünk a Siklósi buszpályaudvaron. Szerencsére csodálatos idő volt, napsütéssel, szél nélkül. Rövid eligazítás után nekiindultunk Szent Kristóf oltalmával utunknak, amely első állomása a Máriagyűdi Bazilika volt. Itt a szervezők egy meglepetéssel színesítették a túrát, ugyanis a templomban meghallgathattunk egy kegyhelyismertető előadását, amelyet mindenki nagy érdeklődéssel hallgatott. Megismertük a kegyhely történelmi múltját, amely jóval az őseink megérkezése előtti időkre nyúlik vissza. A kincstárat is megtekintettük, ahol a régi kegytárgyakat és emléktárgyakat őrzik.
Ezután megnéztük a híres Mária szobrot, ahol néhány bajtárs gyertyát gyújtott, és csendes imával kérte a Szűzanya közbenjárását hazánkért. Miután innen elindultunk a keresztútra tértünk át. Érdekesség, hogy a keresztút stációit ábrázoló kerámia öntvények a világon egyedülállóak, mivel miután kiöntötték őket, az öntőformákat megsemmisítették. Ezt követően megnéztük a hatalmas „Fájdalmas Anya” szobrot, amely a Szűzanyát ábrázolja amint a kereszt tövében tartja az Úr testét karjaiban. Csendesen szemléltük ezt a csodás alkotást. Ezt követően egy szerpentines úton felkapaszkodva megtekintettük a híres „Mézes Jézus” kegyszobrot, amely arról kapta nevét, hogy a vadméhek beleköltöztek a szoborba. Itt is, mint az egész Bazilika környékén számos csodás gyógyulás történt. Az ide hozott hálatáblák sokaságának egy része a templom falán is megtalálható.
Miután megnéztünk minden látnivalót nekiindultunk a Tenkesnek. Egy meredek emelkedővel indult a barangolás, amit minden bajtársunk gond nélkül hagyott maga mögött. Amint felértünk az emelkedőn, elénk tárult a Tenkes gyönyörű panorámája. Itt időztünk egy kicsit, majd folytattuk utunkat. A terep ezután barátságosabb volt. Az erdős úton haladva beszélgettünk, nevettünk. Valóban bajtársias légkör alakult ki. A Pyber kunyhóig nem tartottunk pihenőt. Ott viszont kicsit kifújtuk magunkat, ettünk, ittunk, majd friss erővel folytattuk a túrát. Következő és egyben utolsó megállónk a Tenkes kilátónál volt. Itt újra a csodás panoráma látványát élveztük. Néhány elszántabb bajtárs a szemben lévő meredek sziklafalra felkapaszkodva gyönyörködött a kilátásban.
Elindultunk lefelé, és lassan beérkeztünk Máriagyűdre, majd vissza Siklósra. Erre a kora délutáni órákban került sor. Ott búcsút vettünk egymástól, és ki busszal, ki autóval indult haza.
PHM/MNA Baranya megye