Lesz miből vigadni a cigánysoron! Balogh Zoltán lelkész (úgynevezett) minisztériumához tartozó Wekerle alapkezelő maffia jól dolgozott! Az útravaló nevű ösztöndíjrendszerben szinte csak cigányok győztek! Az elmúlt hetekben érkezett meg sok iskolákba az eredmény a beadott pályázatokról. Összegyűjtöttük tanároktól a tapasztalatokat. Az ösztöndíjat nyert tanulók nagy része, körülbelül 90 százaléka cigány, vagy félcigány. A tanárok elmondása szerint volt olyan eset, hogy az a gyerek, aki magyar kitűnő tanuló és félárva nem kapott ösztöndíjat, míg a cigány, aki lógós, és bíróság előtt is állt már, az simán megkapta. Felháborító!
Sok helyen, akinek volt papírja a cigány önkormányzattól, hogy cigány az megkapta, szinte automatikusan a pénzt, az ösztöndíjat, aminek éves összege 60000 forint. Nem számított semmi, csak a szín. Nem nézték, hogy jár-e iskolába vagy milyenek a jegyei, ezek nem számítottak. Senkit sem érdekeltek ezek a mellékesnek nem mondható dolgok. Sok lógós, bajkeverő cigány megkapta. Volt olyan is köztük a tanárok szerint, aki folyamatosan megalázza és leköpi a tanárát óráról-órára. Persze ez nem számít! A cigány egyszerűen megkapja abból az adóból származó ösztöndíjat, amit a magyar gyerekek szülei teremtenek elő és persze saját törekvő gyerekük egy büdös fillért sem kaphat ebből! Szép! De sebaj, ha mi és politikai irányunk hatalomra kerül, akkor ezeket a pénzeket kamatostul vissza fogjuk fizettetni, de ennek senki sem fog örülni, csak a magyarok!
Fazekas József - Jövőnk.info